Bende József óbecsei apát-plébános, később kalocsai kanonok, a Nagyszeminárium tanára 1823. január 30-án született Martonoson, Bács-Bodrog vármegyében, szegény sorsú szülők gyermekeként a középiskolát Szabadkán és Kalocsán végezte el, bölcseletet pedig Pécsett tanult, majd a pesti központi papnevelő intézetben fejezte be tanulmányait. 1846. július 30-án szentelték misés pappá, ezt követően 1847–1848-ban Csantavéren volt káplán, ezután pedig Kalocsán a papnevelő intézetnek volt tanulmányi felügyelője. Az 1848–49-es szabadságharc is ez állásában találta őt, Kalocsán és Pakson tartott lelkesítő beszédeket. 1851-ben rövid ideig Miskén szolgált segédlelkészként. Még ugyanabban az esztendőben Kalocsán szentszéki iktatóvá, tanulmányi felügyelővé s az egyházi történet és jog tanárává neveztetett ki. 1852-ben teológiai tanárrá vált, 1853-ban a hittudományok doktorává avatták, 1855-ben pedig kalocsai prépost és hitoktató lett. 1855-ben már az egyházi jog és történet tanáraként a szabadkai Bittermann Károlynál jelentette meg Nagy-böjti és husvét-napi egyházi beszédek című kötetét, amelyben írásai már teljes szellemi vértezetében mutatják meg a felismerhetően társadalmilag is elkötelezett ember eszméjét hirdető hittudóst. A kötethez írt Előszóban hangsúlyozta: „e füzetben inkább Jézus kínszenvedése s halála fölötti népszerű, s azért a népnek nagy-böjti olvasmányul is czélszerűen szolgálható elmélkedésekre, sem mint az ékesszólás szabályai szerint pontosan kidolgozott rendszeres beszédekre találand.” A célszerűség, társadalmi érvényű nevelési szándék volt tehát a beszédek írójának a szándéka.
Bende József személyében kell tisztelnünk Óbecse első tudós plébánosát. Az abszolutizmus korának utolsó évében került a Tisza-parti városba, 1859. szeptember 1-jén avatták belvárosi plébánossá. Benedek Elek kalocsai címzetes kanonok alesperes és zentai plébános iktatta be őt a hivatalába, aki az ünnepi szentmisén a jó lelkipásztorról szólva elmondta: „Szeme ő a vakoknak, lába a sántáknak, tükre a híveknek és példánya az erényességnek. Nincs előtte oly teher, mely őt hivatala teljesítésétől elrettentené, sem a napnak forrósága, sem a télnek fagylaló hidege, sem a tikkadás, sem az éhség nem akadályoztatja őt apostoli munkájában, hivatalos foglalatosságában. Tudja, hogy ő már nem a magáé, hanem egészen híveié, és azok lelke üdvösségéé, tudja, hogy szükség esetében nem csak életét, de lelkét is oda kell adni híveiért, hogy méltó lehessen Krisztus szolgájának neveztetni, és méltán elmondhassa isteni Mesterével: Én vagyok a jó pásztor, …és lelkemet is oda adom juhaimért. Teljes meggyőződésem – folytatta a zentai plébános – miként Isten nektek az ő jóvoltából egy ily szíve szerinti férfiút méltóztatott küldeni nt. s tudós Bende József úr, új plébánosotokban, mert ti ő benne feltalálandjátok atyátokat, szomorúságtokban vígasztalástokat, kétségeitekben tanácsadótokat, feltalálandjátok azon apostoli buzgalmú férfiút, ki egyedül és egészen lelkipásztori hivatalának kíván és akar élni.”
Ahogyan atyai jóbarátja és méltatója, Benedek Elek zentai plébános róla elmondta: „a tudományokban kitűnő férfiú”, komoly bölcseleti ismeretekkel felvértezve szolgálta végig az abszolutizmus keserves korszakát, majd ezt követően a polgári szerveződés korai korszakát. Fellelhető művei – elsősorban a nyomtatásban is megjelent szentbeszédei – az építkező szellem határozottan emelkedő útját rajzolják meg. Az emberét, aki bár Krisztus hűséges katonája, s e mivoltában a lelki építkezés elkötelezett apostola volt, a kora társadalma támasztotta elvárásokat is határozottan felismerte. A lélekben tiszta, „édes hazája” sorsa iránt elkötelezett, cselekvő ember eszméje lebegett előtte, amikor a népnevelői pályára lépett. Már a hittudományok doktoraként Kubinszky Mihállyal együtt lefordította és 1854-ben Szabadkán kiadta Schlör [Aloys] Alajos Elmélkedések növendék- és fölszentelt papok számára című hatalmas, háromkötetes, ezerötszáz oldalas művét, amely a nevét országosan is ismertté tette.
Bende Józsefet az érseki elhatározás 1878. szeptember 30-án szólította vissza Kalocsára. Fárbás József feljegyzéseiből kitűnik, népszerűsége és tekintélye hamar a városi vezetők sorába emelte őt. Kiváló szónok és határozott vezető volt, aki „szívesen dolgozott a közért, Isten népéért és a haladásért”. Meghatározó szerepe volt a hatvanas évek ébredő magyar közszelemének irányításában és alakításában, az oktatási, az egyesületi és a művelődési élet megszervezésében. Nagy tudása a vármegyei széles köreiben is népszerűvé tette őt, ezért hamarosan az újraéledő megyei közigazgatás megbecsült vezetőinek sorába emelkedett, s a polgárosodás korának kiemelkedő alakja, a közösségi élet újjászervezésének és irányításának egyik vezére lett. Nagy szüksége volt a városnak akkoriban a közösség boldogulását szolgáló elképzelésekre, hiszen a Tiszai Koronakerület 1870-ben történt megszűntével és az úrbéri jogok megváltásával Óbecse a polgárosodás erőteljes szakaszába lépett. „Öreg polgártársak még emlékeznek arra – írta 1894 decemberében bekövetkezett halálakor az Ó-Becse és Vidéke –, hogy mikor Bende József 1859-ben Ó-Becsére jött plébánosnak, bizony nagyon elhanyagolt állapotokat talált. A 48–49-iki zavarok és az utána jövő nyomott idők nem voltak alkalmasak még a felekezeti tevékenységre sem. Ő azután szigorú kézzel, erős akarattal fogott a munkához, a szegényes templomot feldíszítette, szükséges felszereléssel ellátta. A tanügynek is lelkes támogatója volt. Alatta kapta meg Ó-Becse a t. iskolanővéreket, ami a leánynevelést még jobban előmozdítá. Mint kerületi esperes és tanfelügyelő minden tanítói gyűlésen részt vett és közreműködött munkásságával.” Bende József plébános, látva a jelentkező igényeket, szövetségesekre lelve a város értelmiségi körének jeleseiben, sorra alapította a helyi egyesületeket: 1868-ban Tavassy Antal hitközségi elnökkel együtt megalapították a helyi zárdaiskolát, majd a Katholikus Olvasókört, s kettejüknek meghatározó szerepe volt abban is, hogy 1868. december 20-án megalakult a későbbiekben méltán elhíresült Magyar Népkör, 1873-ban pedig a Bácstiszai Tanítóegylet. Közben Bende József a saját pénzén kálváriát emeltetett a városnak, de figyelmét nem kerülték el a jelentkező ifjú tehetségek sem, akiknek pályájára gondosan odafigyelt.
* Köszönet Óbecsének a fényes történeti emlékekért.
Nyitókép: Bende József könyve (Országos Széchényi Könyvtár)
