2024. május 12., vasárnap

Koszovóról a magyar nagykövettel

A koszovói krízis veszélyezteti a régió egészének békéjét és stabilitását, állapította meg pénteken a Magyar József belgrádi magyar nagykövettel folytatott megbeszélésen Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója. Az eszmecsere alatt Petković tájékoztatta a magyar diplomatát a koszovói helyzetről, különös tekintettel a már hónapok óta tartó észak-koszovói feszültségre. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a pristinai hatóságok, mint mondta, minden ok nélkül tartóztatnak le folyamatosan szerb nemzetiségű polgárokat, jogtalanul járnak el, nem megfelelő bánásmódban részesítik a bekísért személyeket.

Állandó jellegűvé vált a megfélemlítés és a nyomásgyakorlás, amelynek a koszovói szerbség ki van téve a pristinai rezsim részéről, értékelte a megbeszélésen Petković. A Koszovó-ügyi iroda által kiadott közleményből kiderül az is, hogy a nagykövetnek az irodavezető elmondta: amióta Albin Kurti a kormányfő, 350 támadást jegyeztek fel a déli tartományban a szerbek ellen, vagyonuk, templomaik ellen, gyakoriak a sírgyalázások is. Arról biztosította a nagykövetet, hogy Belgrád a következőkben is minden megtesz majd a béke megőrzéséért és a dialógus folytatásáért. Elégedetten szólt a két ország közötti szoros kapcsolatokról, melyek a szerb államfő és a magyar miniszterelnök politikájának köszönhetők.

Nyitókép: Magyar József és Petar Petković a pénteki megbeszélésen (Fotó: Jadranka Ilić/Tanjug)