2024. május 9., csütörtök

Kétszeres doktor lesz?

Siniša Mali új doktori disszertáció megvédésére készül

Siniša Mali pénzügyminiszter a következő doktori disszertációjának megvédésére készül – számolt be Instagram-oldalán, és közölte, hogy a disszertáció megvédésére várhatóan az év közepén kerül sor, mégpedig a szlovákiai Műszaki Egyetem Közgazdasági Karán.
– Ez számomra nagyon fontos, és az elmúlt két és fél évben örömmel dolgozom rajta – közölte a pénzügyminiszter.
Mint arra a Beta hírügynökség rámutatott, a belgrádi Közigazgatási Bíróság megsemmisítette a Belgrádi Egyetem döntését, Siniša Mali korábbi doktori disszertációját plágiumnak minősítve. Az Egyetemi Szenátus ugyanis 2021. december 22-én, nem akadémiai magatartásra hivatkozva, megsemmisítette a miniszter doktori disszertációját. Ez volt a második alkalom, hogy a szenátus megsemmisítette az adott doktori címet, az első döntést ugyanis nem tartotta jogosnak, mert a Közigazgatási Bíróság hiányosságokat fedezett fel az eljárásban. Mali már akkor jelezte, hogy új eljárást kér. Ez alapján ült össze ügyében a Közigazgatási Bíróság, és hozott döntést nemrégiben arról, hogy Malinak vissza kell adni a doktori címet.

Nyitókép: @mali_sinisa/Instagram