Urbán kertészetem egyik legnehezebben megoldható problémája éppen a vízellátás. Amikor kitaláltuk, hogy a rendelkezésünkre álló teraszt egy kis oázissá alakítjuk át, azt gondoltuk, semmi nem fog ki rajtunk: a belváros szívében nekünk is lehet paradicsomültetvényünk, alma- és barackfánk, szőlőtőkénk is, valamint piszkénk, málnánk, vagy szedrünk a rózsák, tuják és cserepes virágok között. Már a vertikális kert kialakításán gondolkodtam, amikor a nyár melege és a betonfelületek izzó forrósága áthúzták a számításaimat. A hirtelen érkező meleg és a furcsán megjelenő hőhullámok megritkították a kertünket: már csak egy almafánk van, és piszkével sem büszkélkedhetünk már, virágokból is az ellenállóbbak maradtak csak meg. Mi azonban nem adtuk fel. Az „olcsónak” számító külföldi internetes boltból vettünk ugyanis napelemre működő locsolórendszert, ami egy víztárolóból – amit mi egy hordóval oldottuk meg – húzva a vizet közvetlenül a növények gyökeréhez juttat minden nap (a mi programozásunk szerint) ugyanabban az időben egy kisebb mennyiséget. Még tápoldatot is adagolhatunk így a növények erősödéséhez és fejlődéséhez.
Az idén állítottuk be, és valóban működik. Már a rendszer bővítését tervezzük, hiszen felújult mindkét magnóliám, a liliomok pedig szebbnél szebb ékei jelenleg a fővárosi kertemnek. Az idén borsót is ültettünk már, vagyis már csak egy lépés választ el attól, hogy nagy álmom megvalósuljon: vertikális kertem legyen, és ezzel még egy szürke felületet fedjek be zöld növényekkel és virágokkal.
