A napokban egy szegedi áruházban ebédeltem egyedül. A mellettem lévő asztalhoz egy háromtagú család érkezett. Csak a kislányuknak vettek ebédet az egyik gyorséttermi lánctól. Nem gondoltam, hogy önmagában probléma lenne a gyorsétellel, néha én is vásárolok ilyet, de feltűnt, hogy a lány túlsúlyos volt, ahogyan a szülei is. Közben ránéztem a saját tálcámra, amelyen görög saláta és sajttal töltött tarja volt. Nyugodtan ettem tovább a telefonom nélkül. Néhány perc múlva az anyuka és az apuka a kislány kezébe adta a mobilt, majd azt mondták, hogy ők is körülnéznek, és vesznek gyorsételt. A gyerek hangosan mesét kezdett nézni. Kívülről furcsa volt látni a jelenetet, mintha ez lett volna a legegyszerűbb megoldás. A telefon egy pillanat alatt digitális bébiszitterré vált. Értem, hogy a leterhelt szülők sokszor így próbálnak túlélni egy helyzetet, ám így a közös étkezések eltűnnek. A gyerekek evés közbeni mobilhasználata megzavarhatja az éhség- és jóllakottságérzetet, gátolhatja az önálló étkezés tanulását, sőt telefonfüggőséget is okozhat. Az asztal nem képernyőzóna! Míg húsz évvel ezelőtt az étkezés egy közösségi program volt, ma már sajnos egy olyan tevékenység, amelyet technológia kísér. A szülői példa különösen fontos: ha a felnőtt telefonozik evés közben, a gyerek is ezt fogja megtanulni. Sokan azért engedik ezt, mert így a gyerek nyugodtabb, többet eszik, nem válogat, és legfőképp nem kell rá figyelni. A kérdés csak az, hogy vajon mit veszítünk el az együttlétből?
