A különböző generációk megkülönböztetésénél gyakran használjuk az X, Y és Z, illetve újabban már az Alfa megnevezést is. Ez utóbbiak közé a legifjabb nemzedéket soroljuk, akiknek egy része talán még ki sem nőtt a pelenkából. Bár nem vagyok híve a generációk megkülönböztetésének és minősítgetésének, az biztos, hogy jelentős értékrendi és életszemléleti különbségek lehetnek, és vannak is közöttük.
Ezt szülőként a feleségemmel naponta megtapasztaljuk a gyermekeiknél, akiknek bizony sokszor másfajta menetre jár az agyuk, mint a miénk. Mi az X generációhoz tartozunk, a technológiai robbanás előtt nőttünk fel, hagyományos értékeket vallunk, de elkerülhetetlenül beléptünk a digitalizáció világába is. A közvetlen emberi kommunikáció és kapcsolattartás, illetve ezzel együtt a való világ hívei vagyunk. Serdülőkorunkig nem volt telefonunk, még vezetékes sem. Fiatalként az olvasás, a tánc, a foci jelentette számunkra szórakozást, diszkóba és házibulikba jártunk, a zenét is kazettás magnón hallgattunk.
A gyerekeink viszont már a Z generáció tagjai, akik olyan digitális bennszülöttek, akik a technológiai forradalom közepette nőttek fel és a digitális világban szocializálódtak. Függetlenül attól, hogy szülőként mi ezt szerettük volna vagy sem, ez egyszerűen elkerülhetetlen volt. Ők már az internet, az okostelefonok és az azonnali kommunikáció világában élnek. Az életüket nagyban meghatározza a közösségi média, az okoseszközök, a folyamatos online jelenlét és a könnyen hozzáférhető információk áramlása.
Bár jól tudom, hogy az életben minden generációnak megvannak a maga örömei, nehézségei és kihívásai, szerintem a virtuális világ befolyását érdemes lenne visszafogni a gyerekeink esetében. Ezért az utóbbi időben igyekszem X helyett, Híd-generációs szülőként viselkedni, aki szeretné áthidalni a korosztályos szakadékot és rámutatni, hogy a virtuális világon, a mobiltelefonon kívül is van élet. És nem is akármilyen.
