Lassan tíz éve annak, hogy két városban élek párhuzamosan. Hol itthon, hol otthon vagyok Szabadkán és Belgrádban. Korábban a közlekedés egy mellékes dolog volt, hiszen ha nem kerékpárral, akkor busszal vagy autóval, olykor görkorcsolyával is el lehetett jutni A-ból B pontba. Ma már a közlekedés megszervezése a napi rutin részévé vált. Belgrádban mindenképpen. Ott a tömegközlekedés legtöbbször a legegyszerűbb megoldás, mert a buszoknak, trolinak, villamosnak elsőbbsége van, vagy külön szigete, ahol haladhat, így a forgalmi dugókon is gyorsabb az átjutás, mint autóval, és ebben az esetben még a parkolás is nagy kérdés. A fővárosban kerékpárral még nem próbálkoztam, életveszélyesnek találom.
Sajnos azonban, szeretett kisvárosomat, Szabadkát is elözönlötték az autók. Már évek óta itt is gond a fokozott forgalom, a parkolóhiány, de azt hiszem, most már csúcsidőben legjobb, ha nem is indulunk útnak, mert tovább tart két útkereszteződést áthaladni, mint Palicsról eljutni Szabadkára. Jóllehet, vannak, akik azt mondhatják, az építkezés nehezíti meg a közlekedést, majd mikor a vasút felépül, amikor a munkálatok befejeződnek, minden visszatér a régi kerékvágásba. Nem fog. Már most több alternatív útvonal van, mint korábban volt, mégis legtöbben a jól megszokott fő irányvonalakat választják és sokkal többen ülnek inkább személygépkocsiba busz helyett. A kerékpáridény is valahogy egyre nehezebben indul be, továbbra is a legkitartóbbak maradnak ez a megoldás mellett.
Újratervezés kell, gyakoribb buszjárat, új járatok, több (biztonságos) kerékpárút, de legfőképpen szemléletváltás, különben attól tartok élhetetlenné válik ez a város is.
