2024. április 20., szombat

Közös hadgyakorlatokat tartanak a Nyugat-Balkánon a NATO-szövetségesek

Közös hadgyakorlatokat tartanak a NATO-szövetségesek és Koszovó hétfőn Albániában, Bulgáriában, Horvátországban, Görögországban és Törökországban.

Az Azonnali válasz (Immediate Response) elnevezésű, kéthetes hadgyakorlat a második abban a három részből álló sorozatban, amelyet a DEFENDER 23 nevű, több ország csapatainak részvételével zajló gyakorlat keretében hajtanak végre.

A katonai manőversorozatban mintegy 2800 amerikai katona és a többi között Bulgária, Görögország, Horvátország és Törökország hadseregének hétezer katonája vesz részt.

A NATO közleménye szerint a DEFENDER 23 célja a katonai készenlét fejlesztése, valamint az amerikai és más NATO-szövetséges hadseregek, illetve NATO-n kívüli országok katonái közötti együttműködési képesség (interoperabilitás) fejlesztése. További törekvés annak bizonyítása, hogy az amerikai hadsereg képes gyorsan csapatokat telepíteni Európába, és ott hatékonyan ellátni őket felszereléssel.

„NATO-szövetségeseink melletti elkötelezettségünk elrettentő hatásúak azokkal az országokkal szemben, amelyek fenyegetnék az európai békét" – olvasható a közleményben.

Bajram Begaj albán elnök kijelentette, hogy Tirana „elkötelezett azon küldetése mellett, hogy az ország a Balkán stabilizáló tényezője legyen, valamint hogy a tágabban vett térségben is elősegítse a biztonság megerősítését".

A NATO-tag Albánia 2021-ben egyszer már otthont adott az észak-atlanti szövetség közös hadgyakorlatának, amely a második világháború befejezése óta az első ilyen nagyszabású katonai gyakorlat volt a Nyugat-Balkán területén.

Egyes katonai manővereket a szomszédos Koszovóban tartanak, amely nem NATO-tag ugyan, de a pristinai kormány már elsőszámú prioritásnak tekinti az európai uniós tagságot.

Nyitókép: Georgi Licovski/EPA-EFE