2025. május 22., csütörtök

Az új pápa tavaly Belgrádban járt

Találkozott Porfirije pátriárkával, és részt vett az RTS Big Band koncertjén

Az újonnan megválasztott XIV. Leó pápa tavaly, június 24. és 27. között Belgrádba látogatott.

Robert Francis Prevost bíboros, a Püspöki Dikasztérium prefektusa részt vett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának plenáris ülésén. Az eseményen előadást is tartott, amelyben kitért többek között az európai parlamenti választásokra, valamint az ukrajnai és közel-keleti háborús helyzetre. A konferencia résztvevői találkoztak Porfirije szerb pátriárkával is – derül ki a Belgrádi Főegyházmegye közleményéből. A tájékoztatás szerint a plenáris ülés küldöttei részt vettek a Szerbiai RTV Big Band ünnepi koncertjén is, amelyet a belgrádi érsekség megalapításának 100. évfordulója alkalmából rendeztek meg.

A koncertet megelőzően szentmisét tartottak a belgrádi székesegyházban, amelyet az akkor még bíboros rangban lévő, ma már pápa XIV. Leó celebrált.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: XIV. Leó pápa/Beta