Új témák, ismerős élethelyzetek

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szervezésében zajlott le augusztus utolsó hétvégéjén a VII. Kárpát-medencei Riporttábor erdélyi, felvidéki, magyarországi és vajdasági újságírók részvételével, akik a tábor idején igyekeztek feltérképezni Kúla, Szenttamás, Verbász és a hozzájuk tartozó magyarok is lakta települések múltját és jelenét. 
Az újságírók bázisául a feketicsi Pipacs Villa szolgált, onnan indultak reggelente útnak, ki-ki a saját maga által kiválasztott terepre. Egy hosszú hétvége volt ez tulajdonképpen, amikor az újságírók napközben interjúkat készítettek, járták a környező településeket, témákat dolgoztak fel, eseményeken vettek részt, esténként pedig a napi tapasztalataikat osztották meg egymással. 
A riporttábor programjába egy szakmai tanácskozást is beillesztettek, amit Újvidéken, a Magyar Szó-házban A multikulturalizmus mint érték a Kárpát-medencei magyar sajtóban címmel tartottak meg és amelyen a különböző régiókból érkezett újságírók beszámoltak a témával kapcsolatos tapasztalataikról.
A résztvevők a tanácskozás előtt megismerkedtek a Magyar Szó Lapkiadó Kft. működésével, valamint látogatást tettek a Magyar Szó Sajtó- és Nyomdamúzeumban is, amit mindenki nagy érdeklődéssel járt körbe.
A riporttábor további napjai is munkával és barátkozással teltek, az újságírók igyekeztek minél hatékonyabban beleásni magukat a kiválasztott települések szórványmagyarságának életébe, így a kultúrától a művészeten, a mezőgazdaságon és a vallási életen át számtalan témát feldolgoztak. 
A VMÚE a sok-sok jó riportot ezúttal is szeretné majd egy kötetben az olvasók elé tenni, terveik szerint ezek az írások a Délvidék felfedezése című sorozatuk hetedik kötetében látnak napvilágot.
A riporttábor résztvevői között voltak fiatalabb és idősebb, tapasztaltabb újságírók is, olyanok is, akik először vettek részt a táborban és olyanok is, akik visszajárók.

Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője eddig minden VMÚE riporttáborban itt volt. Elmondása szerint örömmel jön, hiszen nemcsak ismerősökkel, hanem ismerős élethelyzetekkel is találkozik.
– Nagyon örülök annak, hogy az Erdély felfedezése könyvsorozatunk nyomán a Vajdaságban is elindult a Délvidék felfedezése című sorozat. Azért jövök szívesen, mert valóban olyan ismeretlen, ismerős emberekkel és helyzetekkel találkozom itt, amelyek nemcsak a Vajdaságra jellemzőek, hanem a Kárpát-medence Magyarországon kívüli területeire, sőt azt hiszem, hogy Magyarországra is. Nagyon jóleső érzés felfedezni azokat a kérdéseket, amelyek nálunk is kérdésessé válnak, vagy kérdésessé váltak valamikor, illetve rátalálni azokra a megoldásokra, amelyekkel a helybéliek válaszoltak ezekre a kihívásokra. Jó ismeretlen ismerősökkel beszélgetni, hogy megbizonyosodjunk arról, a magyar embernek az élete Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, Vajdaságban is ugyanaz, ugyanazokkal a létkérdésekkel szembesülünk, és megerősítő az a hit, amelyet itt találunk, amellyel a vajdasági emberek megvallják azt, hogy ők egy folyamatos jelenben szeretnének élni. A múlt feltérképezése az csak ennek a folyamatos jelennek a megélését segíti elő. Látjuk azokat a szórványtelepüléseket, ahonnan elfogytak a magyarok, de az a néhány száz vagy néhány tucat ember, aki ott maradt, az egyáltalán nem tucat ember, hiszen olyan eredményeket ér el, olyan értékeket teremt, amelyek továbbra is gazdagítják a magyar kultúrát, és azt bizonyítják, hogy szórványban élni nem mennyiségi kérdés, hanem minőségi. Az a szórvány élhető szórvány, amelyben minőséget és értéket teremtenek, és én Vajdaságban ilyen szórványokkal találkoztam.
Hajtman Gábor, a felvidéki Ma7 Médiacsalád hírszerkesztője számára ez a második Kárpát-medencei Riporttábor. A két évvel ezelőtti kisoroszi tábor után nagy örömmel jött ismét a Vajdaságba.
– Ez egy kiváló találkozási pont. Nagyon jónak tartom, hogy a határon túli régiók újságíróinak létezik egy találkozóhelyük itt a Vajdaságban. Ilyen alkalmakkor megoszthatjuk egymással a tapasztalatainkat, különféle témakörökben egyeztethetünk és megtapasztalhatjuk, hogy habár szétszakítva élünk, a határok mégsem választanak el bennünket egymástól, közösek a dolgaink.
Két éve jártam először a Vajdaságban és célom volt végre meglátogatni ezt a vidéket, ugyanis korábban a Rákóczi Mozgótáborban sok vajdasági ismerőst szereztem. Természetesen az is hajtott, hogy szakmabeliekkel találkozzam, tanuljak tőlük, megismerjem az itteni újságírókat. Politológiát végeztem és nagyon érdekel a délszláv háború, amiről igen keveset tudok, úgyhogy ez a vidék és az itteni emberek és sorsok ilyen szempontból is nagyon érdekesek számomra. Azt tapasztaltam egyébként, hogy ezt a témát az itteniek még nem dolgozták fel, erről nagyon sokat kellene még beszélni és az ilyen riporttáborok is jó alkalmak erre, hiszen nekünk is mesélhetnek róla az interjúalanyok. Tavalyelőtt Bánátot jártuk be, most Bácska ezen részét és nekem mindkét vidék nagyon tetszett, jókat beszélgettünk. Remélem, lesz még alkalmam újabb riporttáborba jönni, szeretném megismerni a Vajdaság egy újabb szegletét, további embereket, sorsokat. Biztatni fogom a kollégáimat, hogy éljenek az ilyen lehetőségekkel, mert egy-egy ilyen tábor alkalmával nagyon sokat tanulhatunk egymástól és egymásról. Nálunk a Felvidéken sajnos nincs ilyen jellegű tábor és újságíró egyesület sem, de nagyon remélem, hogy ezen majd tudunk változtatni. Lehet, hogy vannak baráti közösségek, baráti közegek, akik így összejárnak, de ilyen összetartó hálózatként jelenleg nem működik egy sem. Látjuk a vajdasági és az erdélyi példákat, jó lenne, ha ez a Felvidéken is megvalósulna.
Miskolci Krisztina, a Hét Nap újságírója először vett részt a riporttáborban és nagyon örült a meghívásnak:
– Nem számítottam rá, ugyanis még csak két éve dolgozom a Hét Napnál és sokszor felmerül bennem a kérdés, nevezhetem-e már magam igazi újságírónak, úgyhogy örömmel fogadtam el a meghívást. A tábor nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség volt, sokat tanultam az idősebb kollégáktól és olyan településekre jutottam el, ahol eddig még sosem jártam. Élmény volt találkozni ismeretlen emberekkel, hiszen mindenhol szívélyesen fogadtak. Veprődön egy családot látogattunk meg, Kucorán pedig a tájház egyik vezetője mesélt arról, milyen az élet náluk a faluban. Ott megnéztük a templomot, kimentünk a temetőbe és mindez kellett ahhoz, hogy teljesebb képet kapjak Kucoráról. Remélem, máskor is részese lehetek a riporttábornak.