A szabadkai Vajdasági Mathias Corvinus Collegium Alapítvány vendége volt szerdán a világ egyik legismertebb magyarja, Fa Nándor hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó. Elsőként kerülte meg vitorlásával a földet, összesen ötször, ebből három alkalommal a világ legnehezebb szóló vitorlásoknak tartott versenyén, a Vendée Globe-on vett részt, legutóbb 2016-ban és 2017-ben, amikor a Spirit of Hungary fedélzetén 93 nap, 22 óra, 52 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a távot, külső segítség nélkül. Ötször vitorlázott át a rettegett Horn-fokon, tízszer szelte át az Egyenlítőt, és hétszer kelt át az Atlanti-óceánon.
Fa Nándor általános és középiskolás éveiben birkózott, majd miután megsérült, búcsút mondott e sportágnak, és kenus lett. A barátai és a Velencei-tó nagy hatással volt rá. Ahogy felnőttek, széthullott a kenus társaság, ő azonban nem akart elszakadni a víztől. Akkoriban csónakkészítőként dolgozott, ami új módotnyitott a kapcsolódásra a vízhez. Rendbe hozta saját finn dingi hajóját, de mivel nem akart céltalanul kimenni a vízre, úgy döntött, egy-két hónap gyakorlás utánversenyezni szeretne.
– Belső kényszer volt, hogy benevezzek a nemzetközi vitorlás hétre, a profi megmérettetésre a Velencei-tavon. Igazi versenyélmény volt, mind a hét futamból hetet mentem időn túl. Ez azt jelenti, hogy mire befutott a mezőny, a tó már üres volt, a zsűri hazament, a versenyzők letusoltak, és én még mindig vitorláztam. Másnak ez elvenné a kedvét, de nekem meghozta. Elhittem, hogy az én saját készítésű hajóm kétszer nehezebb volt, mint a többieké. Télen vettem anyagot, minden éjszaka építettem az új hajót. Az én finn dingim az amerikai hajók másolata volt, csak sokkal szebben nézett ki, mert fából készült. Nyár közepén a mezőny háromnegyedét megvertem, őszre pedig bekerültem a válogatott ranglistára. Ezt a következő évben meg is nyertem, és nemsokára olimpiai jelölt lettem. 1984-ben kommunizmus volt, nem engedték ki a sportolókat az amerikai olimpiára, így lemondtam a versenyzési törekvéseimről – mesélt a kezdetekről a hajótervező.
Egyik legérdekesebb hajóútja az volt, amikor Gál József kajakos barátjával elhatározták Francis Chichester brit tengerész, vitorlázó könyve elolvasása után, hogy körbevitorlázzak a földet. „A víz a lételemem, akkor azt gondoltam, nincs többé talaj, menni kell az óceánra hajóval”– emlékezett vissza a szólóvitorlás. Kiválasztották a Balaton 31-es hajótípust, és három évig dolgoztak rajta.
– 1984-et írunk. Különböző szakszövetségektől próbáltunk útlevelet kérni, sikertelenül. Nem adtuk fel, végül a Magyar Sporthivatalba mentünk. Schmitt Pál fogadott bennünket, aki akkor az intézmény elnökhelyettese volt, később pedig Magyarország köztársasági elnöke. Ő valóban támogatott, javasolta, hogy ad egy hónapos sportszolgálati útlevelet, és azt mondta, ne jöjjünk vissza, disszidáljunk pár évre. Vízumunk se volt, de mindenhol kibeszéltük magunkat. Feltettük a teherautóra a Szent Jupátot, majd az Adrián megindultunk. Autótérképet fénymásoltunk, amelyen az autóutak látszottak, de a tenger csak egy sötét folt volt. Hároméves utat terveztünk. Az volt a cél, hogy Polinéziában szórakozunk egy évet, de József barátom szerelmes lett, az út előtt egy hónappal megnősült, sőt a felesége gyermeket várt. Sydney-ben eltöltöttünk fél évet, én pénzt kerestem, hajóépítő-műhelyben dolgoztam, Józsefhez pedig jött a családja. Egyszer összeültünk egy vacsorára. Kiválóan éreztük magunkat, jó hangulatban kezdtük, de hamar elszomorodtunk, hiszen még hosszú út állt előttünk. Bűntudatom volt, így javasoltam, hogy ne álljunk meg Polinéziában, menjünk haza a legrövidebb úton. 1987-ben hazajutottunk, összesen két évig tartott az út. Amikor partot értünk, az volt a kérdés, hogy a hatóság hogyan reagál majd, bilincsbe vernek-e. Az emberek mindenütt ünnepeltek minket. Végül jóindulatúak voltak, nem tartóztattak le, nem is kérdezték, merre jártunk. Józsefnek más tervei voltak a jövőre nézve, nekem is. Így döntöttem el, hogy szólóvitorlás leszek – taglalta Fa Nándor.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
