2025. október 23., csütörtök

Egyre több nő mer vállalkozni

Nyolcvan hölgy projektjét támogatta a gazdasági titkárság

A napokban összesen 25 millió dinár értékben írtak alá támogatási szerződést a vállalkozó nők a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkársággal – erősítette meg értesüléseinket Pál Viktor gazdasági és turisztikai segédtitkár. Kiemelte, hogy hihetetlen érdeklődés övezte a kiírást, több mint 200 projektre adtak át kérelmet a pályázók. 

– A saját vállalkozásukban dolgozó nők mellett azok a hölgyek is pályázhattak, akik legalább 50 százalékban tulajdonosai az adott cégnek, vagy igazgatói megbízást töltenek be a Cégnyilvántartási Ügynökség bejegyzése szerint. A vállalkozó nők alap- és forgótőkére is pályázhattak, azaz mindarra, ami a végtermék előállításához kapcsolódik és szükséges. Ha gépeket vagy felszerelést vásároltak 2024. február 20-a és 2025. szeptember 12-e között, akkor 100–600 ezer dinár értékű megtérítést igényelhettek. Számítógépes felszerelés vásárlása esetén 100–200 ezer dinár közötti összegekre tarthattak igényt, és amennyiben szoftverfejlesztésben gondolkodtak, akkor is ekkora összeg visszatérítését kérhették a titkárságtól. Szolgáltatás megtérítésére viszont 40–150 ezer dináros hozzájárulást kaphattak. A titkárság a befektetésük értékének akár a 90 százalékát is megtérítette: a pályázók többsége különböző gépeket és számítógépes felszerelést vásárolt, ehhez igényelte a titkárság hozzájárulását – tért ki a támogatás felhasználására Pál Viktor.  

Elmondta azt is, hogy a pályázók profilja rendkívül színes volt: könyvelők, fogorvosi rendelők, virágüzletek, kozmetikai szalonok épp úgy jelentkeztek, mint borászatok és vágóhidak. Vajdaság minden szegletéből érkeztek kérelmek – hangsúlyozta. Hozzátette: a keretösszegből 80 vállalkozó nő befektetéséhez tudtak az idén hozzájárulni.

– A pályázatra szép számban jelentkeztek magyar vállalkozó nők is: 12-en összesen 3 millió 654 ezer dináros hozzájárulásban részesültek a projektjeik megvalósításához, azaz a keretösszeg 14,62 százalékát ők használták ki. Projektjeiket Magyarkanizsán, Zomborban, Kishegyesen, Topolyán, Törökkanizsán, Péterrévén, Adán, Szabadkán, Temerinben és Zentán valósítják meg – emelte ki a segédtitkár. 

Kérdésünkre azt is elmondta, miért tartja a titkárság fontosnak, hogy külön kiírással támogassa a vállalkozó nőket Vajdaságban.

– A gazdasági titkárság a vállalkozó társadalmat segíti, annak fejlesztését helyezi előtérbe. Fontosnak tartjuk, hogy ezen belül a nőknek legyen pozitív visszajelzése. Ezzel kívánjuk őket ösztönözni arra, hogy merjenek vállalkozást indítani, vagy befektetéseket kezdeményezni. Folyamatosságot is biztosítunk, és évről évre növekszik azoknak a hölgyeknek a száma, akik élnek ezzel a lehetőséggel. A kezdeményezéseikkel, ötleteikkel és azok megvalósításával jelentősen hozzájárulnak a tartomány gazdasági fejlődéséhez – mutatott rá a kiírás jelentőségére a segédtitkár. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pál Viktor (Fotó: Ótos András)