2024. március 29., péntek

Tovább száguldhat a Sólyom

A gyorsvasút átadásának évfordulóján bejelentették: jövő év végéig már Újvidék és Szabadka között is száguldhat a Soko

Bebizonyítottuk, hogy velünk is megtörténhet mindaz, amit évtizedeken át csak másoknál tapasztaltunk és láttunk magunk körül: ma már tudjuk, hogy mi is képesek vagyunk a korszerű előrehaladásra – mondta Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke ma az újvidéki vasútállomáson megtartott beszédében. Belgrád mellett ugyanis itt is megemlékeztek arról az egy évvel ezelőtti eseményről, amikor a Sólyom (Soko) elnevezésű gyorsvonat először száguldott óránkénti 200 kilométeres sebességgel a tartományi székváros és a főváros között.

Az évfordulón is harminc perc alatt ért a Belgrádból Újvidékre a Soko, amelyről ezúttal Ana Brnabić kormányfő, Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, illetve Chen Bo, Kína belgrádi nagykövete lépett az újvidéki megálló peronjára, amelynek korszerűsítését szintén egy éve fejezték be. A folyamatosan újuló megállón a belgrádi delegációt Igor Mirović tartományi kormányelnök, Pásztor István, illetve Újvidék polgármestere, Milan Đurić fogadták. A felújításról és az építési munkálatok folytatásáról a kínai kivitelezők számoltak be a látogatóknak és a nyilvánosságnak.

Pásztor István: A gyorsvasút építése bizonyítéka a politikai fejlődésnek is (Ótos András felvétele)

Pásztor István: A gyorsvasút építése bizonyítéka a politikai fejlődésnek is (Ótos András felvétele)

A körút végén megtartott sajtótájékoztatón Pásztor István kiemelte: a vasúthálózat kiépítését éveken keresztül sokan kétségbe vonták. Ez azonban továbbra sem politikai kérdés és álláspont, és társadalmilag felelős tettként nem lehet része a mindennapi politikának.

– A gyorsvasút építése ugyanakkor bizonyítéka a politikai fejlődésnek is. Tíz évvel ezelőtt ugyanis a szerb vezetés meghozott egy kulcsfontosságú döntést, mi szerint a vasúti közlekedés a továbbiakban nem lehet a leépülés és az elévülés jelképe – mondta Pásztor, aki az állítását adatokkal is alátámasztotta. Ezek szerint 1989-ben 245 működő mozdonyt jegyeztek a vasutak a Vajdaságban, majd ez a szám egy évtizeddel ezelőtt már csak 30 volt – Ilyen értelemben az elmúlt években Szerbia hatalmas előrehaladást ért el: jelen pillanatban az ország területén 781,5 kilométernyi vasút áll fejlesztés alatt, de a közeljövőben további 160 kilométert terveznek felújítani. Jelentős számok ezek, főként akkor, ha tudjuk, hogy Vajdaságban összesen 1745 kilométernyi vasútvonalunk van.

Pásztor kifejezte reményét és örömét annak kapcsán is, hogy másfél év múlva már ugyanolyan gyorsasággal utazhatunk majd Újvidék és Szabadka között is, mint amilyen gyorsan szágult a Sólyom a tartományi székváros és Belgrád közötti útszakaszon. Ez ugyanis hihetetlen fejlődési lehetőséget biztosít majd a vajdasági lakosok számára, de szélesebb körben is: biztosítja Szerbia számára a helyet a korszerű világban – fogalmazott Pásztor István.

Az eseményről bővebben a hétfői lapunkban számolunk be.

Nyitókép: Ótos András felvétele