Pénteken délelőtt tartotta meg XIII. rendes ülését Kishegyes község képviselő-testülete jelenlegi összetételében. Ez alkalommal – a képviselői kérdésekkel együtt – 19 napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők. Oroszi Sándor, a községi képviselő-testület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a lényegesebb napirendi pontok a községi költéségvetéshez kötődtek.
– Napirenden volt a költségvetés zárszámadása, amelyről Szögi Erzsébet pénzügyi osztályvezető számolt be. A tervezett bevételek 99 százalékban megvalósultak, a tervezett költségeket pedig 94 százalékban valósítottuk meg, amely azt jelenti, hogy tavaly mintegy 48 millió dináros többlettel zártunk. Erre alapozva módosítottuk a költségvetést, és a többletet intézményeink működésére, valamint a közvilágítás korszerűsítésére fordítottuk. Emellett a községi Szociális Központnak új járművet vásárolunk, az intézmény ugyanis sikeresen pályázott a minisztériumnál, mi pedig kibővítjük az ott nyert összeget. A művelődési egyesületeink költségvetését is megnöveltük, valamint eszközöket irányoztunk elő egy trafóállomás építésére a szeghegyi ipari övezetben. Az önkormányzat sikeresen pályázott a mezőgazdasági minisztériumnál további utcák aszfaltozására Bácsfeketehegyen. A költségvetés módosítása révén további összegeket fordítottunk önrészre ennél a pályázatnál – közölte Oroszi Sándor, majd arról is szólt, hogy a többi napirendi ponton belül jóváhagytak egy személycserét a községi választási bizottságban, valamint megvitatták a 2025 és 2029 közötti időszakra szóló helyi migrációs akciótervet. Szó esett az állami földek rendezésének, védelmének és használatának 2025-ös programjavaslatáról is. A napirendek között megvitatták a Komunal Közvállalat ügyviteli programjában tervezett és megvalósított lépéseket. A Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási Kft. illetékese a 2025-ös ügyviteli terv módosításáról is jelentést tett, amelyet jóváhagytak a képviselők. Emellett több, kisebb telekügyi kérdésben is döntést hoztak az jelenlévők.

Nyitókép: Szögi Erzsébet pénzügyi osztályvezető a költségvetési napirendeket tárta a képviselők elé (Lakatos János)