Aki október 15-én helyet foglal a szabadkai zsinagógában, készüljön arra, hogy Kasza Bálint fiatal zenekarvezető nem csak a zenekart vezényli, de időnként a nézőtérre is kifordul majd. Megeshet, hogy öt tapsot kér egymás után, megszólítja a hallgatóságot, vagy más módon vonja be a játékba. A szabadkai születésű karmester és a Grand Zenekar eleganciával, humorral és romantikával kínálja a klasszikus zene kedvelt dallamait.
Kasza Bálint számára ez a találkozás a zenélés egyik legfontosabb értelme: örömet szerezni, megérinteni, közelebb hozni egymáshoz az embereket. A szabadkai fellépést újvidéki koncert is követi a Szerb Nemzeti Színházban. A produkció minden bizonnyal tükrözi majd Bálint személyiségének jegyeit, amelynek legszembetűnőbb jegyeiről szerkesztőségünkben tett látogatásakor magunk is meggyőződhettünk: karizmájával egy pillanatra a szerkesztőségi munka lendületét is megakasztotta, nyitottságával és közvetlenségével azonnal szót értett mindenkivel, derűje és optimizmusa pedig a beszélgetés után is velünk maradt. Bálinttal szórakoztatásról, szakmai útjáról, zenekarvezetői hitvallásáról és hosszú távú céljairól beszélgettünk.
A KÖZÖNSÉGNEK IS LESZ DOLGA
Zömmel keringők, polkák, opera- és operettáriák lesznek a szabadkai és újvidéki koncert műsorán. A zenei világ a közönség számára ismerős, a tálalás azonban tartogat meglepetéseket. A muzsikusok személyisége is fontos része lesz az előadásnak.
– A mi produkciónkhoz az is kell, hogy a zenész nyitott legyen az újra, a humorra, a romantikára, a viccre. Szeresse ezt az egészet, és szívesen ötvözze a zenével. Ausztriában azt tapasztaltam, hogy a közönség vágyik az olyan produkciókra, amelyekben őt is megszólítják. Fontos, hogy a hallgatók részesei lehessenek annak, ami történik. Ettől ők is elkezdenek élni a zenével – mesélte Bálint, mitől is számít egyedinek az általuk képviselt produkció.
– A célunk szórakoztatni, elegáns, humoros, kedves keretek között. A műsort mindig úgy állítjuk össze, hogy legyenek benne darabok, amelyekkel bevonhatjuk a közönséget. Lesz tehát dolguk! A lényeg, hogy ők is a zene részesének érezhessék magukat. Természetesen a zeneszerző iránti alázat a mi koncertjeinken is fontos, egyes műveket ugyanakkor magam dolgozom át, olyan hangszereléseket készítek, amelyekkel figyelemfelkeltőbbé és interaktívabbá válhat az előadás. Zenével csinálunk humort, zenével vonjuk be a közönséget, és közben végig hűek maradunk a klasszikus zenéhez. Úgy látom, ebben az egyvelegben olyan erő van, amely bevonzza a hallgatókat, és reményeim szerint meg is tartja őket. Olyan zenéket keresünk, amelyeket a közönség szeret, amelyekre lehet táncolni, tapsolni, énekelni. A filmzene irányába is szeretnénk majd elindulni, hiszen a programunk nem állandó, évről évre változik.
Kasza Bálint
„NA, AZ AKAROK LENNI!”
A közönség és a zenekar közötti kapcsolat erejét Kasza Bálint először gyerekként, a képernyőn keresztül érezte meg. Édesanyja korán felismerte benne a zene iránti fogékonyságot.
– Orvosi családból jövök. Anyukám gyerekkorában zongorázott, és szerintem ő ismerte fel először, hogy vágyom a zenére. Ha ritmust hallottam, táncolni kezdtem, mindig reagáltam rá valahogy. Négyévesen kezdtem zongorázni a Szabadkai Zeneiskolában, Kiss Anikó, majd Székely Mária tanárnőnél. Már az első év végén versenyre vittek bennünket. A zongora és a zene ettől kezdve az életem szerves része lett. Tízéves lehettem, amikor megláttam a televízióban a bécsi újévi koncertet. Addigra már sok zenét ismertem, a tanárnőim megtanítottak arra is, hogyan gondolkozzak zenekari fejjel. A képernyőn viszont egyszer csak megláttam azt az energiát, azt az egységet, amelyet a karmester és a zenészek teremtettek. A karmesterre mutattam, és azt mondtam anyukámnak: na, az akarok lenni! A középiskolát még zongora szakon végeztem, karmesteri képzés egyetemi szinten volt. A Grazi Zeneművészeti és Előadóművészeti Egyetemre is jelentkeztem, s annak ellenére, hogy Európa egyik legelismertebb zenei egyeteméről beszélünk, a felvételit kevésbé éltem meg stresszesnek, mint egy itthoni zongoraversenyt. Fantasztikus tanáraim voltak itthon, páratlan zenei alapokat kaptam tőlük. Grazban zenekari és kórusvezetés szakon indultam el. A zongorát, sajnos, harmadik szaknak már nem lehetett felvenni. Fontos volt számomra, hogy megtanuljak emberekkel dolgozni. Egy karmesternek pontosan tudnia kell, mit akar, és végig is kell vinnie az elképzelését. Ehhez jellemre, határozottságra és egyfajta bájra is szükség van: valahogy meg kell nyerni az embereket. Az kevés, hogy azért csináld, mert én mondom, az ilyen módszerek rossz hangulatot szítanak zenekaron belül. Egyetemi éveim alatt egy sokkal diplomatikusabb módszertannal ismerkedhettem meg ‒ zárta beszélgetőtársunk a szakmai fejlődésével kapcsolatos gondolatait.
HANGJEGYEKBŐL ZENÉT, EMBEREKBŐL KÖZÖSSÉGET
A saját produkció gondolata egy grazi Verdi-gála megszervezésekor vált határozott szándékká. Kasza Bálint akkor kapott először olyan felkérést, amelyben az egész estét neki kellett felépítenie, a zenekar összeállításától a vezénylésig.
– Korábban többnyire karmesternek hívtak valahová, kórusokban is énekeltem. A Verdi-gálán tapasztaltam meg először, mennyire élvezem az egész produkciót elejétől a végéig megszervezni. Akkor határoztam el, hogy ezt szeretném csinálni. Zenészeket, produkcióra, koncertre éhes zenészeket nem volt nehéz találni, egy produkciót menedzselni, fenntartani viszont egy egész más feladat. Újítónak tartom magam, de a tevékenységem túl is mutat a karmesterségen. Szervezem, viszem az egészet, felelek is érte. Ugyanilyen fontos, hogy a velem dolgozó csapat tagjainak is szabadságot adjak. Nekik is vannak ötleteik, elképzeléseik, és szeretem ezeket beépíteni. Ahogyan a zene iránt alázattal vagyok, úgy az embereim iránt is. Dolgunk hangjegyekből zenét csinálni, én pedig az a közvetítő vagyok, aki a színpadon próbál kapcsolatot teremteni emberek között.
Egy lendületes csapat, amely a közönséget is a produkció részévé teszi
HAZATÉRNI, ÚJRAKEZDENI
A mostani koncertekhez hosszú szüneten át vezetett az út. A járvány Kasza Bálint zenei pályáját is megtörte. Az újrakezdés anyagi hátterét ma egy másik szakma biztosítja.
– A koronavírus előtt Ausztriában operában dolgoztam, Bécsben tanítottam. A leállás nagy törést okozott az életemben, a zenekarral sem koncerteztünk azóta. Átképzés után más jellegű munkában helyezkedtem el, jelenleg Svájcban dolgozom, a svájci fizetésemből finanszírozom a zenekart és a menedzsmentet. Nincs mögöttünk támogató vagy intézmény. A zenekarnak van egy állandó magja: közeli barátaim, kollégáim Szabadkáról, a környező településekről és Vajdaságból. Köréjük hívunk további muzsikusokat Belgrádból, Újvidékről és délebbről is, olyan zenészeket, akik kedvet éreznek ehhez a fajta munkához. Most úgy gondoltuk, indítsuk újra az egészet. Nagyon izgatottan készülök a hazatérésre. Amikor elkezdtük megkérdezni az embereket, mit szólnának egy ilyen koncerthez, a válaszaik megerősítették a bizakodásomat. Úgy érzem, nyitottan várják majd, és meg is élik velünk ezt az estét. Jövőre Magyarország felé is elindulnánk. Hosszú távon egy olyan nemzetközi produkciót szeretnénk építeni, amelynek Szabadkán van a bázisa, ebből a térségből vonzza a zenészeit, és a világ minden táján játszik ‒ vázolta fel Kasza Bálint a jövőre vonatkozó álmait. Október 15-én ennek az álomnak a szabadkai közönség is részese lehet. Őszintén, szeretettel – és néhány közös tapssal.
Nyitókép: Fotó: Magánarchívum
