Miután kiderült, hogy Zaj Tamarának külföldi gyógykezelésre van szüksége, a zentaiak és a környékbeliek példás összefogásról tettek tanúbizonyságot, és több jótékonysági rendezvényt is szerveztek, amelyek bevételét a fiatal anyuka számára utalták át.
Csütörtök este a Vöröskereszt helyi szervezetének közreműködésével a Musica Tisiana énekegyüttes tartott jótékonysági hangversenyt Tamara gyógykezelésének támogatására. Bíró Magyari Kinga, a kórus vezetője elmesélte, hogy amint értesült Tamara betegségéről és arról, hogy anyagi támogatásra van szüksége, azon nyomban felmerült benne a jótékonysági hangverseny megszervezésének ötlete. Elmondása szerint a csoport tagjai mind támogatták ebben, és még csatlakozott hozzájuk a Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola és a Zentai Gimnázium is.
Így a csütörtöki jótékonysági hangversenyen a Musica Tisiana és a Zentai Gimnázium leánykórusa mellett fellépett Gábor Zoltán operaénekes és Györe Szabolcs csellóművész, Sóti Erceg Lenke zenepedagógus tanítványai közül Jelena Petković és Ana Borđoški (fuvola), akiket Nagy Abonyi Tímea kísért zongorán. A fellépők között volt még Tóth Bojnik Imre zenepedagógus tanítványai közül Apró Orsolya (zongora), Itana Rahimić, Katona Noémi, Lévai Lili (ének), valamint Luka Marčeta (gitár) és Darko Ninčić (gitár, basszusgitár).
Bíró Magyari Kinga elmesélte azt is, hogy a Musica Tisiana énekegyüttes nyári pihenőre vonul, majd pedig megkezdik a Zengő Vajdaság elnevezésű koncertsorozatukat. Amennyiben lehetőségük lesz rá, reneszánsz kórusestet is meg szeretnének szervezni, ugyanis az idén ünneplik Giovanni Pierluigi Palestrina, a reneszánsz kor egyik legjelentősebb képviselője születésének 500. évfordulóját. Beszámolt arról is, hogy Siklóson is vendégszerepelnek majd, emellett el szeretnének jutni Petrőcre a vajdasági szlovákok kórusainak találkozójára is, ahol ez idáig minden évben felléptek.
Bíró Magyari Kinga köszönetet mondott a rendelkezésükre bocsátott színházteremért a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központnak és W. Boros Gabriellának, a Művelődési Ház vezetőjének is.

Nyitókép: A Musica Tisiana énekegyüttes fellépése