A művészet arénája

A Dombos Fest idén 25 éves, vagyis negyed évszázados. Tiszteletet parancsoló kor ez egy fesztiváltól, amely sok és rangos világ- és etnozenei előadót hozott el Kishegyesre, a Hegyalja utcába. A szervezők ez alkalommal igyekeztek igazán neves és közkedvelt előadókat meghívni a jubileumi fesztiválra, amelyet e hó 26-a és 29-e között rendeznek meg. Horváth Lászlóval, a fesztivál főszervezőjével arról beszélgettünk, hogy honnan hová fejlődött a fesztivál ez alatt a negyed század alatt?

– A semmiből tapogatózva, egy római gladiátoroknak is megfelelő arénát találtunk, teremtettünk. És most ez az aréna uralja a teret, a falut, hozzá tenni vagy elvenni belőle nem ér, lassan oda jutunk, hogy belépőt kérhetünk már a megtekintéséhez – olyan kedvelt desztináció lett a Hegyalja utca. Ha csak ezt vesszük alapul, nyertünk, ha a művészeti színvonalat és küldetést nézzük, ott vállaljuk a vitát, érveket, ahogy mondjuk, azok jönnek, akiknek itt a helyük, akik kicsit (mindig) másképp látják a valóságot, mint a Nagy Testvér.

Mik azok a momentumok, amelyekre a legbüszkébb vagy ez alatt a 25 év alatt?

– Romnak vélt lehetőség – ez volt az első nyertes projekt, amivel indultunk. Csete György legendás építész egy tervet adományoz számunkra, megépül a Kemencekápolna, Rúzsa Magdi megnyeri a Megasztárt, elképesztő nézősereg jut el a fesztiválra, majd a fényfestészet beköltözik, szórakoztat és gyönyörködtet bennünket. Minden évben a hangulat a legjobb, azaz csodás, váratlanul otthonos kis világot hoztunk létre – mondja Tolnai Ottó, és igaza van! De az is fontos, hogy a Dombos Wine Clubban egész évben tudunk találkozni, egyet koccintani, jó kis helyszín lett – ezt a világot járt emberek gratulációiból tudjuk.

Mindig azokat az előadókat hívtátok, akiknek itt a helyük. Mi határozta meg, hogy kinek van itt a helye?

– Ezt lehetetlen definiálni, a körülmények furcsa és szerencsés összjátéka – talán így lehetne leírni. Mindenekelőtt minőségi és egyedi legyen a produkció, ez volt és maradt a mérce.

Az idei program számos rangos előadót vonultat fel, mégis melyeket emelnéd ki?

– Ha elfogadjuk, hogy abszurd világ alakul ki mellettünk, akkor ezt az abszurd világot Rambo Amadeus pontosan érti és így ki is figurázza, ő ezért érdekes most is. A Söndörgő olyan zenei szövetet hozott létre, mely Amerikában és Berlinben is érdekes – ennek alapja az a délszláv tamburazene, ami itt alakult ki, itt játsszák a legjobban (meg Szentendrén). A Szent Efrém Férfikar olyan minőséget képvisel, ami szintén világszám a kórusok között, és lám, mégis elfér egy kis fesztivál nyitó programjaként. Soroljuk még?

Idén negyed évszázados a Dombos Fest, hova és hogyan tovább?

– Egyre inkább, mint kultúrában tevékenykedő, a mikroterekben, a mikrohangulatokban látom a túlélés lehetőségét. Olyan finoman hangolt eseményekre, találkozókra, koncertekre van szükség, amik megérintenek, megfognak, gondolkodtatnak, feltöltenek. Ha rajtam múlik, ilyeneket kell csinálni. 100 főt várunk, megteltünk – bocsi! Tömeget manipulálni csak marketing kérdése, ez nem lehet a kihívás, ahogy piacról megélni, meg csak pályázatokra építeni sem érdemes. Valami új hibrid megoldások kellenek, ügyesen bemutatva ezt a bácskai valóságot, ami körülvesz bennünket.