2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Másodszor is a Blancók

Nem volt komoly esélye rá a Liverpoolnak, hogy a Santiago Bernabéu Stadionban megszorongassa a Real Madridot, és megfordítsa a Királyi Gárda Anfielden szerzett 5:2-es előnyét. A két sztáredző, Carlo Ancelotti és Jürgen Klopp közül három hét alatt másodszor is az olasz ünnepelhetett csapatával, ám most nem rendeztek olyan gólzáport a felek. A többnyire veszélyesebben focizó Blancók a 78. percben pecsételték meg negyeddöntős szereplésüket, amikor Vinícius Júnior a kapu torkában, Allison kapus és a védők gyűrűjéből, estében pöckölt Benzema elé, a francia klasszis pedig nem hibázott. Szomorú és felesleges, kínos utolsó percek után fújta le a találkozót Felix Zwayer, hiszen a ráadás néhány percére beküldött liverpooli Konsztantinosz Cimikasz első labdaérintése egy vétlen tizenhatosbeli kezezés volt, amit hosszas videózás után „büntetlenül” hagyott a német sípmester, miközben a liverpooliak és Klopp már csak kínosan mosolyogtak a teljesen tét nélkülivé váló jelenet alatt – Cimikasz ráadásul az utolsó másodpercekben a meccs első sárgáját is beszedte egy könyöklésért…

Benzema pontot tett a párharc végére (Fotó: AFP/Getty Images)

Benzema pontot tett a párharc végére (Fotó: AFP/Getty Images)

Nápolyban hasonlón kevés kérdés volt nyitva, a 2:0-ról induló házigazda Osimhen duplájával és Zielinski tizenegyesével tette teljessé a Frankfurt kiütését.

BL, nyolcaddöntő, visszavágók: Napoli–Frankfurt 3:0 (tj. a Napoli 5:0-val), Real Madrid–Liverpool 1:0 (tj. a Liverpool 6:2-vel). Konferencia Liga, nyolcaddöntő, visszavágó: Başakşehir–Gent 1:4 (tj. a Gent 5:2-vel). Angol bajnokság, pótlás a 7–8. fordulóból: Brighton–Crystal Palace 1:0, Southampton–Brentford 0:2. Az élcsoport (27 forduló után): Arsenal 66, Manchester City 61, Manchester United (–1) 50 pont stb.

Maradnak a négyes vb-csoportok

Rekordszámú, 104 mérkőzés lesz a 2026-os világbajnokságon, mivel a FIFA vezetőtestülete kedden úgy döntött, hogy a 32-ről 48 válogatottra bővített mezőnnyel is megtartja a négycsapatos csoportokat. Eszerint 16 háromcsapatos csoport helyett mégis 12 négyes csoportban rendezik meg a torna első szakaszát. Az első kettő mellett a nyolc legjobb harmadik jut majd a legjobb 32 közé. A FIFA azzal indokolta a változtatást, hogy ezzel csökkenti az összejátszás kockázatát, és minden résztvevő számára legalább három mérkőzést biztosít, miközben megfelelő pihenőidő áll majd a válogatottak rendelkezésére a meccsek között. Az eredeti, háromcsapatos csoportokat vizionáló terv alapján 80 találkozóból állt volna az esemény, így viszont 104 találkozó lesz az eddigi 64 helyett. A FIFA a döntő időpontját 2026. július 19-ére tűzte ki. A torna hossza a várakozások szerint 40 naposra nő, de a játékosokat ugyanúgy 56 napra kell elengedniük a klubjaiknak, mint 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban. Tavaly a katari vb 29 napig tartott.

A klubvilágbajnokságról is határozat született, miszerint 2025-től négyévente rendezik meg a tornát 32 csapat részvételével, minden konföderáció legrangosabb sorozatának négy győztese kvalifikálja magát 2021 és 2024 között. Ezt azt jelenti, hogy Európából a Chelsea és a Real Madrid már biztos résztvevőnek számít. Amennyiben bármelyik klub ismét diadalmaskodna, akkor a klubrangsor alapján jelölnék ki az új résztvevőt. A FIFA kongresszusát tegnap tartották meg, melyen újraválasztották Gianni Infantino elnököt. Infantinót a FIFA tagjainak elsöprő többsége támogatta, de több nagy európai nemzettől bírálatok is érték. A német szövetség elnöke, Bernd Neuendorf még szerdán közleményben jelezte, hogy nem támogatják Infantinót…

Nyitókép: Benzema pontot tett a párharc végére (Fotó: AFP/Getty Images)