2024. március 29., péntek

Megbirkózni a kihívásokkal

A válság ideje alatt a jogszabályoknak is követniük kell a változásokat

A Vajdasági Magyar Jogász Egylet számára a szombati nap több okból is jelentős volt. A magyarkanizsai székhelyű, majdnem még friss bútorszagú Vajdasági Birkózóakadémia gyönyörű nagyterme adott otthont a délelőtt kezdődő és délutánig tartó jogászkonferenciának, a rendezvényt este bállal koronázták meg a résztvevők. Komoly és aktuális témákról esett szó az előadók tolmácsolásában, amit a vendégek nagy érdeklődéssel hallgattak, mivel a tapasztalatcsere és az újdonságok követése a jogászok életében is elengedhetetlen. A modernkori kihívások a gazdasági jogban elnevezésű tanácskozás az idei első volt a vajdasági magyar jogászok számára. Az is megállapítható, hogy a fiatalok is szép számban megjelentek, hogy a több évtizede praktizálókkal találkozhassanak és tőlük itt is tanulhassanak. Emellett közvállalati igazgató, de történész is előadott a konferencián, így joggal mondható, hogy sokszínű és szerteágazó konferenciát tartottak. El is hangzott, hogy bizony egy jogásznak sok mindenhez értenie kell és járatosnak kell lennie az élet minden területén, mert az élet olyan feladatokat produkál és gördít eléjük, amik elől nem futamodhatnak meg, ha jól akarják végezni munkájukat.

A megnyitóban Nyilas Mihály államtitkár, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke üdvözölte a megjelenteket és elmondta, hogy a nap folyamán megbirkóznak a kihívásokkal, ami a jogászok mindennapjaira is jellemző. Hangsúlyozta, hogy egy jó gazdaság elképzelhetetlen jó és betartott jogszabálykeret nélkül, valamint, hogy a változásokat a jognak is követnie kell.

Nyilas Mihály: Jelenleg nincs időszerűbb téma a gazdaságnál (Gergely Árpád felvétele)

Nyilas Mihály: Jelenleg nincs időszerűbb téma a gazdaságnál (Gergely Árpád felvétele)

– A jogászkonferencia mindig olyan témát próbál találni, ami aktuális. Jelenleg nincs időszerűbb téma a gazdaságnál. A válság ideje alatt a jogszabályoknak is követniük kell a változásokat. Nem szabad elfelejteni, hogy a jog a kereskedelemnek, a gazdaságnak köszönheti a létét. Ma azok a kihívások, melyekről szót ejtünk, megoldásra is találnak, a birkózóakadémián megbirkózunk a kihívásokkal – mondta Nyilas Mihály.

Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, jogászként is üdvözölte a jelenlevőket és egy-egy ilyen szakmai találkozó fontosságát hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vajdasági jogászok ösztöndíja és az Európa Kollégium is olyan közelmúltbeli sikerek, amelyekre mindenképp érdemes felhívni a pályaválasztó fiatalok figyelmét.

Lakatos Adrián, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet tagja és a konferencia társszervezője lapunknak nyilatkozva arról beszélt, hogy rendkívül aktuális témát választottak a konferencia központi témájául.

– Ezek az események az információcsere mellett azért is fontosak, mert alkalmat biztosítanak ahhoz, hogy a fiatalabb jogászok megismerkedhessenek idősebb kollégáikkal, tapasztalatokat gyűjthessenek. A témaköröket igyekeztünk úgy összeválogatni, hogy azok gyakorlatiasak legyenek, de nem rugaszkodnak el az elmélettől, hiszen a jogban az elméleti tudás elengedhetetlen – mondta a konferencia egyik társszervezője.

Üdvözlő beszédet mondott még Prof. Dr. habil Szuchy Róbert, PhD egyetemi tanár, a magyarországi Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar oktatási rektorhelyettese, a Magyar Jogász Egylet Nemzetközi Bizottságának elnöke, aki előadóként érkezett Magyarkanizsára. Témája az energiajogi és az energiaválság aktuális kihívásai volt.

– Az energiaválság egész Európában rendkívül nagy problémákat okozott, hiszen azáltal, hogy az energiaköltségek megnövekedtek, számos energiaintenzív vállalkozás vonatkozásában a termelést és a versenyképességet ellehetetlenítette. Ebből fakadóan elkezdtek gondolkodni azon, hogy milyen alternatív lehetőségekkel csökkentsék az energiafogyasztást. Számos új lehetőség adódik erre, például a helyben termelt és menedzselt energia felértékelődik, így a szabályozás lehetővé teszi, hogy energiaközösségek jöhessenek létre – magyarázta az előadó, aki arra is kitért, hogy globális verseny van Európán kívül, ami az európai versenyképességet veszélyezteti.

Búcsú Árpád, az óbecsei Alapfokú Bíróság bírája a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos bűncselekményekről tartott érdekfeszítő előadást.

– A 2016-os törvénymódosítás után a gazdasági bűncselekményeket külön fejezetbe csoportosították, melybe 29 bűncselekmény kapott besorolást. Legtöbbször adócsalással és a gazdasági helyzetre való tekintettel visszaéléssel találkozunk – mondta Búcsú Árpád, akitől megtudtuk, hogy a bűncselekmény alapesetében 3 hónaptól 5 évig büntethető, a minősített esetek pedig a tízéves börtönbüntetést is meghaladhatják.

Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója Korlátolt felelősség, korlátlan lehetőség címmel tartott prezentációt, melyben életízű példákkal fűszerezve tette közérthetővé és érdekessé a múlt, a jelen és a jövő szegmenseit a Magyar Szó periódusaiban. Rávilágított arra a tényre is, hogy valóban fontos küldetésünk a napilap elkészítése és zökkenőmentes megjelentetése, de a cég nem feltétlen egyenlíthető ki a napilappal, amely azonban jövőre lesz 80 éves. A Magyar Szó Lapkiadó Kft-ben, a székházban ugyanis hatalmas változások történnek a közeljövőben. Elmondta, hogy a székházból, a város szívéből kiköltözik a nyomda egy most készülő épületbe, amely Újvidék Telep városrészében található.

– Piaci szereplőként a lapeladásból, a hirdetések közzétételéből és a nyomdai szolgáltatásokból is fenntartjuk magunkat, de emellett jelentős támogatást kapunk Vajdaság Autonóm Tartomány költségvetéséből is – ezt is meg kell említenünk, amikor a Magyar Szóról beszélünk – mondta a megbízott igazgató, aki a jelenleg zajló munkálatokról is szót ejtett. – A Magyar Szó Lapkiadó Kft. 2023-as évét nagyban meghatározzák ezek a beruházási munkálatok. Egységesítésre kerül a nyomdánk, a telepi városrészbe költözik ki a székházunkban lévő nyomdacsarnok és a felszabadult helyiségekben pedig új tartalmak realizációjára készülünk: iskoláskor előtti intézmény létrehozásán, egy konferenciatermen galériarésszel, illetve sajtó- és nyomdamúzeum létrehozásán dolgozunk, melyek jelentősek a vajdasági magyar közösség életében – mondta Erdődi Edvina, aki jogászként mindig is azt vallotta, hogy a szakmai továbbképzés egy fontos momentum, ami nélkül a fejlődés is nehezen elképzelhető. A kapcsolatépítés pedig az ilyen jellegű események egyik alapköve.

Az ebédszünetet követően Kókai Roland, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatója a jogi útvesztőkről tartott előadást, majd dr. Dudás Attila, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának rektora mutatta be a vállalkozás népszerűsítését elősegítő kiadványt. A Vágj bele! A vállalkozások jogi környezete Szerbiában – Kézikönyv kezdő vállalkozók számára igen fontos és hasznos olvasmány lehet nemcsak vállalkozóknak, hanem elsősorban számukra. A hiánypótló kiadvány sokak kedvence lehet és segít tájékozódni az útvesztőkben.

A konferencia tényleg sokrétű volt, hisz a szervezők még arra is gondot fordítottak, hogy az otthont adó Magyarkanizsát is bemutassák. Dr. Mészáros Zoltán történész Magyarkanizsa a történelem viharaiban és csendjeiben című előadásával a váltakozó hatalmi rendszerek tükrében világította meg a város változásait. Kihívások és változások, az állandó körforgás, melyről az élet is szól, a konferencia témái Magyarkanizsán sikert arattak, a jogászok pedig bővült tudással és élményekkel térhettek haza a Vajdasági Magyar Jogászegylet 2023-as évi első tanácskozásáról, amit bállal zártak.

Nyitókép: Nagy érdeklődés övezte a konferenciát (Gergely Árpád felvétele)