Bittermann József Könyvnyomdája száznegyven évvel ezelőtt, 1886-ban jelentette meg Iványi István Szabadka szabad királyi város története című monográfiájának első részét. A könyv második része évek...
Vajdaság
Vasárnap, augusztus 16-án ismét megrendezik a Sporttal a szebb holnapért elnevezésű jótékonysági rendezvényt a nagybecskereki városi strandon. Az önkormányzat és a Vöröskereszt nagybecskereki szervezete közös kezdeményezésének célja, hogy a nyári kikapcsolódást a segítségnyújtással kapcsolja össze, és egyetlen strandolással is lehetőséget teremtsen a rászorulók támogatására.
A Kikinda közvállalat korábbi két sikeres rendezvényén felbuzdulva az idén harmadik alkalommal tartja meg a keverékkutyák kiállítását szeptember 5-én, szombaton, 10 órától a kutyamenhely melletti p...
A civil szervezetek jelentik közösségeink egyik legfontosabb megtartó erejét. Rendezvényeket szerveznek, hagyományokat őriznek, gyermekekkel, fiatalokkal és idősekkel foglalkoznak, kulturális, okta...
Néhány alkalommal írtunk arról, hogy több milliárd dináros összegben, egyes sajtóbeszámolók szerint ötmilliárd dinárban körvonalazott beruházás keretében újul meg Újvidék legrégebbi, történelmi vár...
A városi vízművek illetékesei éles, elutasító hangnemű közleményben reagáltak azokra az állításokra, amelyeket tegnapelőtt tett közzé a BRAVO Polgári Mozgalom, és amelyek azt sugallják, hogy a váro...

