2024. május 1., szerda
BIRKÓZÁS

Új lendülettel a hideg zuhany után

A magyarkanizsai Potisje sikeres, mégis felemás évet zárt – Rekecki Rudolf klubelnök értékelt

Aki ismeri a szerbiai körülményeket birkózásban, az tudja, hogy országunk egyik legjobban működő egyesülete a magyarkanizsai Potisje. A klub 2021 őszén a Vajdasági Birkózóakadémia jóvoltából régóta áhított otthonra talált, 2022-ben pedig megfelelően „belakták” a gyönyörű létesítményt, a gyerekcsoport látványosan megnőtt, s olyan – a küzdelmek szempontjából is – csúcsnak számító emlékversenyt rittyentettek össze, amilyet még nem nagyon láthatott az itteni közönség.

Első pillantásra tehát kiváló évet zárt a Potisje, de az év vége felé az összes sikerre árnyék vetült. Történt ugyanis, hogy a fiatal erőkkel kiálló kanizsaiak a bennmaradásért küzdöttek a Szuperligában, de amikor az eredmények alapján úgy látszott, sikerül megkapaszkodniuk, a szerbiai csapatok turpissággal, három klub összejátszásával mégis kiejtették őket. Mindezt természetesen keserűséggel fogadták az egykori országos bajnokok, ám gyorsan ráeszméltek, hogy nem állt meg a világ, hanem a történtekből tanulva rájöttek, hogy a vajdasági csapatoknak is segíteniük kell egymást, a jóhiszeműség idejének vége.

Ezekről beszélt Rekecki Rudolf klubelnök:

– A 2022-es esztendőt valóban sikeresnek mondhatnánk, ha nem lenne az a csúnya folt, a ligaszereplés. Több mint húsz országos bajnokunk lett, Európa- és Balkán-bajnoki érmeseink vannak, s a Magyarkanizsán nevelkedett Nagy Szebasztián felnőtt világbajnok lett. A Csaba Ferenc-emlékverseny fantasztikusan sikerült, több mint egytucatnyi külföldi vendégszereplésünk volt nemzetközi versenyeken, ahol nagyon sikeresen birkóztak a fiúk és a lányok. A liga viszont nem úgy jött ki, ahogy terveztük.

Rekecki Rudolf (Gergely Árpád felvétele)

Rekecki Rudolf (Gergely Árpád felvétele)

Erre még visszatérünk, de arról mesélj, mennyi munka van abban, hogy lassan már vagy száz gyereket mozgattok meg Kanizsán, meg azt is áruld el: hogy lehet egy háromszázötven résztvevős tornát megszervezni?

– Elnökként nagy szerencsém, hogy egy komoly szakgárda áll mögöttem, s az elnökségi tagok, a régi versenyzők és a szülők személyében is nagy segítséget kapok. Az emlékversenyünk komoly, Európa-szintű megmérettetés volt, amely többek között a birkózómúltam és a kapcsolataim révén jött ilyen jól össze.

Emlékszem a plakátra, ott legalább harminc-negyven szponzor fel lett sorolva. Ez már automatizmus Magyarkanizsán, vagy minden évben utána kell járni a dolgoknak?

– A mostani világban sajnos nekünk kell megkeresni a támogatókat. Ez két-három hónapos komoly munka a mintegy tízfős munkacsoportnak, akiknek tagjai a maguk ismerőseit, partnereit vonják be.

Visszatérve a gyerekekre: nagyon sok helyen dicsekednek az utánpótlással, aztán ha elmégy egy-egy edzésre, csak lézeng néhány fiatal. Itt viszont más a helyzet, hiszen csak úgy nyüzsögnek a szőnyegen a gyerekek. Toborozni kell őket, vagy a hagyomány miatt megoldódik az utánpótlás?

– Toborozni kell őket, attól függetlenül, hogy Kanizsán a birkózást talán mindenki kipróbálta fiatal korában, tehát hagyománya van. Ezt a toborzást már évek óta végezzük az iskolákban, most pedig Martonost és Kispiacot is bekapcsoltuk a munkába.

Gyerkőcből nincs hiány Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)

Gyerkőcből nincs hiány Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)

A múltkoriban azt kezdted emlegetni, hogy az új otthonotoknak egy kis hátulütője is lett, s ezt éreztétek meg a ligában, a felnőttmezőnyben. Ez érdekes.

– Igen. Arra senki nem gondolt, hogy a régi, immár főleg rekreálni vágyó versenyzőinket, akik esetleg a ligaküzdelmekben is besegíthetnek, elveszítjük, mert az akadémián kemény munka folyik, s itt nincs nagyon helye a szabadidős tevékenységeknek. Ezen a téren tenni kell valamit, mert a régebbi versenyzőinkre is szükségünk van. Már megtettük az első lépéseket, hogy hetente legalább kétszer ilyen tevékenységre is sor kerülhessen.

Ezekben a dolgokban rejlik annak oka, hogy a liga nem úgy sikerült, ahogyan elterveztétek, és kiestetek?

– Ebben is, továbbá abban, hogy rengetegen elköltöztek Kanizsáról. Nem jó időben csúcsosodott ez ki, de bízom abban, hogy hamarosan ismét ütőképesek leszünk.

Viszont ne hallgassuk el azt, hogy a liga végén volt egy kis játék, amiről már egyébként beszámoltunk. Emlékeztetőül: a szövetség elég érthetetlen módon megengedte a šabaci Viteznek, hogy két meccsét elhalassza. Miután látták az utolsó torna eredményeit, a kragujevaci Radnički és a belgrádi Partizan is odaajándékozott nekik 1-1 pontot, s tulajdonképpen ezzel estetek ki. Mennyire vagy ezért mérges, mennyire keserít el a szövetség hozzáállása?

– Keserűség van bennem, mert egy gyönyörű évet ezzel rontottak el, hogy lefeküdtek nekik. Én már azon a héten nemtetszésemet fejeztem ki a szövetségnél, mert tudtam, mire megy ki a játék. A szabályzat szerint az utolsó fordulóban mindenkinek birkóznia kell, de Belgrádból azt a választ kaptam, hogy a šabaciak betegek. Ilyen „betegpapírt” mi is tudunk szerezni, csak sajnos mi úgy tanultuk, hogy egyenes gerinccel, a szőnyegen lehet csak veszíteni, s abból tanulni. Most nem ez történt, viszont a rosszban a jó az, hogy érzésem szerint mindez felrázta az idősebb kanizsai birkózótársadalmat, ez mindenkinek megakadt a torkán. Lehet, ez kellett ahhoz, hogy új ambíciókkal még nagyobb dolgokat akarjunk.

A Potisje nagy családja (Gergely Árpád felvétele)

A Potisje nagy családja (Gergely Árpád felvétele)

Viszont ilyen esetet láttunk mi már ebben az országban. Van-e ennek valami tanulsága? Az, hogy a ligában biztosan a leggyengébb csapatot benntartja a többi, szűkebb szerbiai csapat, sarkallja-e a vajdasági, ha úgy tetszik, észak-bácskai csapatokat a szorosabb együttműködésre?

– Tudunk mi nem naivak is lenni. A történtek után több klub vezetőjével beszéltem, s mondhatom, a vajdaságiak mind mellénk álltak. Lesz majd közgyűlés, azon terítékre kerül, de ezen változtatni gyakorlatilag már nem lehet, csak tanulni belőle. Nekünk, magyar kluboknak össze kell fogni.

Tudom, hogy mindezek miatt úgy egy hónappal ezelőtt letörtél, de aztán új lendületet adott az eset. Ez birkózói virtus, dac nálad?

– Még versenyző koromban azt tartották rólam, hogy nagy szívem volt, s ez valóban egyfajta dacot váltott ki bennem, hogy nem adjuk fel. Előrenézünk, s ebben nagy örömömre szolgál a sok fiatal, akikre tudjuk majd építeni a jövőt. Idén már január 14-én Érden megindul az új idény, majd néhány hazai verseny után Szlovákiában a Jégtörő Mátyás-kupával folytatjuk. 2023-ban legalább egy tucat országba szeretnénk eljutni.

Ahogy így elnézem a gyerekek lelkesedését, nem nagy bajt látok én itt. Idén az eddigiekhez képest mit szeretnél még hozzátenni?

– Most volt az elnökválasztásunk, újra bizalmat kaptam, így a munkám folytatásaként nem kívánhatok jobb évet a tavalyinál.

Nyitókép: A Potisje nagy családja (Gergely Árpád felvétele)