2024. március 28., csütörtök

„Hát én akkor mit egyek?”

Néhai kedves Nyuszi barátnőm mesélte ezt az aranyos kis történetet. Amikor lánykorában mandulaműtéten esett át, a kórház női osztályán egy háromévesforma kisfiú is lábadozott. Valószínűleg azért tették oda, mert abban az időben még nem volt külön gyerekeknek fenntartott osztály. Mivel a szülei valahol vidéken éltek, és nem tudták látogatni, a kórterem többi fekvőbetege és azok látogatói viselték gondját. Egy alkalommal a szomszédos ágyhoz épp ebédidőben érkeztek, és rántott csirkét csomagoltak ki, amikor a kisgyerek felsóhajtott: „Hát én akkor mit egyek?” Rögtön a kezébe nyomtak egy csirkecombot, amit ő jó étvággyal el is majszolt, oda se neki a torkában lévő friss sebnek. Amikor összeszedegette a pizsamájára hullott utolsó panírmorzsát is, a kezébe temette az arcát, mély levegőt vett, és ismét megszólalt: „Hát én akkor mit igyak?”

Hasonló kérdések merültek fel bennem is, csak egészen más oknál fogva, ugyanis családilag úgy döntöttünk, hogy megreformáljuk az étkezési szokásainkat. Aki már vágta ilyen fába a fejszéjét, az bizonyára tudja, hogy ehhez hatalmas akaraterőre van szükség. Hiszen, mint minden más, az egészséges életmódra való átállás is a fejünkben dől el. El kell határoznunk, hogy lemondunk az egészségtelen, de számunkra ínycsiklandó ételekről, és az éléskamrát kekszek, rágcsák helyett mielőbb feltöltjük biotermékekkel és friss, adalékanyagmentes élelmiszerekkel.

Igen ám, de ez, annak, aki eddig nem volt jártas ebben a témában, nem megy egyik napról a másikra. Mert mi az, hogy bio és organikus? És honnan tudjuk, hogy valóban azok? És hol lehet ezeket beszerezni?

Az ember először a neten kezd hozzá a keresgéléshez, a közösségi oldalon csatlakozik a témában nagy tapasztalattal rendelkező csoportokhoz, és rájön, hogy valójában nem is jár akkora lemondással az életmódváltás, hiszen a legtöbb egészségtelen ételnek megvan az egészséges verziója. A fehér búzaliszt helyett ott van alternatívaként a sokkal egészségesebb tönkölyliszt, rozsliszt, zabliszt vagy gesztenyeliszt, a fehér cukor helyett a stevia és a természetes növényi édesítő, az agave szirup, a fehér rizs helyett a barna, amely ugyanúgy megállja a helyét a rizses ételekben, csak egy picit hosszabb ideig kell főzni. Ráeszmélünk, hogy a brokkolit némi görög joghurt kíséretében akár nyersen is el lehet fogyasztani, a kesudió valódi mennyei manna, a sütőzacskóban sült alma egy kis pirított mogyoróval fenséges nasi, a piros bogyós gyümölcsökből, goji bogyóból és őrölt lenmagból kevert smoothie igazi bombaital, hiszen tele van értékes tápanyagokkal, vitaminokkal és antioxidánsokkal. A hidegen sajtolt olíva- és szőlőmagolaj, valamint a repceolaj pedig remek választás a disznózsír és a napraforgóolaj helyett. Párolással és grillezéssel is finom lesz a csirke- vagy pulykahús, és egy adag céklasalátával vagy babsalátával lesz teljes az összhatás. Reggelire kiváló fogás egy tál, aszalt gyümölccsel, magvakkal, banánnal felturbózott zabkása, amely nagyon tápláló, egész délelőttre ellát bennünket energiával.

Ha pedig édességre vágyunk, rengeteg mentes recept között válogathatunk. Az egyik kedvencem a csokoládés banánkenyér, amelyhez 3 érett banánt pürésítünk, hozzákeverünk 80 ml olvasztott kókuszzsírt, 4 evőkanálnyi jávorszirupot vagy más folyékony édesítőszert, 20 deka zabpelyhet, 7 deka keserű kakaóport, 15 deka apróra vagdalt cukormentes (steviás) fekete csokit és ½ tasak sütőport. A masszát hosszúkás formába öntjük, ízlés szerint tehetünk a tetejére egy hosszában félbevágott banánt, majd előmelegített, 180 fokos sütőben megsütjük. Arra vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki, mert akkor finom, amikor ragacsos.

Mint ahogyan az a fent leírtakból is kiderül, ha az egészséges életmódra való váltást nem úgy éljük meg, mint egy nagy lemondással járó gyötrelmes folyamatot, akkor nemcsak egészségesebbek leszünk, hanem új távlatok is megnyílnak előttünk. Arra most itt nem térnék ki, hogy a bioélelmiszereknek magasabb az ára, mint az egészségtelen hagyományosnak, de hosszú távon megéri a befektetés, észrevétlenül olvadnak le rólunk a felesleges kilók, és ami a legfontosabb, szervezetünk hálás lesz érte.