2024. március 28., csütörtök

Találkozás Firigyházán

Újra régi fényében tündökölt a bánáti kis falu

A Törökkanizsáért Egyesület vasárnap délután XI. alkalommal szervezte meg a Firigyháziak találkozóját a Szent Mihály-napi búcsú alkalmából. Az eseményt Firigyházán, a Ricze Emlékház udvarában tartották meg, ahová hazavárták a kicsiny közösségnek a világon szétszóródott tagjait.

Az ünnepi műsor motorosfelvonulással kezdődött, majd 16 órakor a búcsúi szentmise következett; 17 órakor nyitották meg a Keresztelők két évtizede című tárlatot, amelyet gazdag művelődési műsor és búcsúnapi bál követett.

Sokan hazalátogattak egykori szülőfalujukba

Sokan hazalátogattak egykori szülőfalujukba

A találkozón többek között tiszteletét tette Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Újhelyi Nándor, Törökkanizsa község képviselő-testületének elnöke és Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság titkárhelyettese is.

Újhelyi Nándor ünnepi beszédében köszöntötte a jelenlévőket, és hangsúlyozta, hogy ő is sokakkal egyetemben mindig örömteli lélekkel és csordultig telt szívvel érkezik a firigyháziak találkozójára.

Újhelyi Nándor köszönti az egykori és a jelenlegi lakosokat

Újhelyi Nándor köszönti az egykori és a jelenlegi lakosokat

– Idehozott ma minket a honvágy, hiszen visszahúz a szívünk bennünket a szülőfaluba. Újra találkozunk régi ismerőseinkkel, barátainkkal. Sírva, nevetve, emlékeket felidézve, s hálát adva azért, hogy nekünk van mit felemlegetnünk, van, mire büszkének lennünk. Hazajöttünk szeretni és érezni azt, hogy szeretve vagyunk – fogalmazott Újhelyi Nándor.