A mai Vajdaság területén, de távolabbi területeken is számos épület őrzi Vadász Pál szakértelmének emlékét, nevéhez a közelmúltig azonban mégsem kötött jelentős hagyatékot a történelemtudomány. Mor...
Kultúra
Komoly válságba került a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár: Szerbia több meghatározó könyvkiadója és könyvkereskedője úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei rendezvényen. A kiadók és a szervezők köz...
Öt vajdasági színházi teljesítmény is bekerült az idei Színikritikusok Díjának várományosai közé: az Újvidéki Színház három, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház pedig két jelölést kapott.
A Szính...
A 30. Kosztolányi Dezső Nyári Akadémia első napján László Ferenc a rendezvény névadójának életéről tartott előadást, annak egy ritkán tárgyalt szegmensére fókuszálva.
Az Észak–bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete harmincadszor szervezte meg továbbképzését pedagógusok részére. A Kosztolányi Dezső Nyári Akadémia megnyitóját tegnap tartották meg a szabadkai Városh...
Endrey-Nagy Ágoston Gitárest című műve nyerte el az első díjat az idei Gion Nándor Novellapályázaton. A második helyen Cvetanović Márta 2 × 16 kg élet című novellája végzett, a harmadik díjat pedig...

