2022. augusztus 18., csütörtök

Tűzoltóverseny és -találkozó

Hagyományőrző tűzoltóversenyt tartottak Kishegyesen – Megújult a tűzoltóotthon

Vasárnap az Anna-napi rendezvénysorozat keretében hagyományőrző tűzoltóversenyt és Kárpát-medence-szintű tűzoltó-találkozót tartott a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület. A rendezvény kapcsán dr. Kurin Ákos, az önkéntes testület alelnöke elmondta lapunknak, hogy számos helyről érkeztek résztvevők a találkozóra.

– Az Összetartozás Hagyományőrző Tűzoltóversenyt és Kárpát-medencei Magyar Tűzoltótestületek Találkozóját második alkalommal szerveztük meg. Felvidékről, Erdélyből, Magyarországból és Horvátországból érkeztek magyar tűzoltótestületek, a hazai vendégek mellett. A mostani esemény inkább volt találkozó, ismerkedés, barátokozás és kapcsolatápolás, mint verseny, de természetesen a versenyt is megtartottuk. Két kategória volt, mozdonyfecskendő és kocsifecskendő. A kocsifecskendőt Budapestről hozta a XIII. Kerületi Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó- és Sportegyesület. A mozdonyfecskendő a kishegyesi tűzoltótestület tulajdona, amit az idén újítottunk fel. Csaknem százéves fecskendőről van szó, ami az udvarunkban állt, mint egy mementó, a régi idők tűzoltását szimbolizálta. Elhatároztuk, hogy újra működőképessé tesszük, és januártól június derekáig önkéntes munkával, a községünkben élő magyar, montenegrói és szerb tűzoltók keze munkája által újult meg – számolt be Kurin.

A tűzoltó-találkozó mellett más aktualitások is vannak a kishegyesi tűzoltótestület életében. Kisebb felújításon esett át a tűzoltóotthon – tudtuk meg az alelnöktől.

– Az önkéntes tűzoltótestület laktanyáját korszerűsítettük, ablakokat cseréltünk, mivel a régiek idestova 40-50 évesek voltak, és nem mindegyiket lehetett kinyitni. Ezeket korszerű PVC-ablakokra cseréltük, és túl vagyunk az épület belterének meszelésén is. Folyamatban van az épület homlokzatának a felújítása, ami a napokban fog megtörténni. A fejlesztések kapcsán elmondanám, hogy felújítottuk a mozdonyfecskendőnket, és hogy ne álljon a szabad ég alatt, őszig egy kis fészert fogunk építeni a számára – mondta Kurin.

Izgalmas pillanatok a női csapat számára (Lakatos János felvétele)
Izgalmas pillanatok a női csapat számára (Lakatos János felvétele)

A hagyományőrző tűzoltóversenyt és találkozót a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a tartományi oktatási titkárság támogatta. A mozdonyfecskendő felújítását ugyancsak a tartományi oktatási titkárság támogatta, az önkéntes tűzoltótestület laktanyájának korszerűsítését pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Az alelnök arról is szólt, hogy más helyről is kaptak segítséget.

– Szeretnék köszönetet mondani a kishegyesi önkéntes tűzoltótestület azon tagjainak, akik szabadidejükben önkéntes munkával járultak hozzá a mozdonyfecskendő felújításához, valamint a tűzoltóotthon melletti és mögötti porta rendbetételéhez. Külön köszönettel tartozunk Béres Ferencnek, aki támogatott bennünket a mozdonyfecskendő felújításában. Sípos Tamás helyi vállalkozót is meg kell említeni, aki ugyancsak nagyon sokat segített abban, hogy a mozdonyfecskendő újra működhessen – fogalmazott Kurin.