2026. július 2., csütörtök

,,Cél, hogy minden látogató élményekkel térjen haza”

Július 9. és 12. között rendezik meg Palicson a Nyárhangoló Fesztivált

Július 9-én, csütörtökön kezdődik a Szekeres László Alapítvány idei palicsi Nyárhangoló Fesztiválja, és a hét végéig, pontosabban 12-éig, vasárnapig tart. A négynapos rendezvénysorozat ezúttal is a tópart legszebb helyszíneit tölti meg zenével, színházzal, irodalommal, képzőművészettel és családi programokkal. A szervezők a tavalyi sikeres tapasztalatok alapján ezúttal is a késő délutáni és esti órákra időzítették a programokat, így – a megnyitót leszámítva – egyik esemény sem kezdődik 17 óra előtt. A kellemesebb esti időjárás lehetőséget ad arra, hogy a családok akár egy teljes estét is együtt töltsenek a fesztiválon. Ahogyan azt Somogyi Tündétől, a SZLA ügyvezetőjétől megtudhattuk, idén is arra törekedtek, hogy a már bevált programelemek mellett új tartalmakkal is gazdagítsák a kínálatot, hiszen szeretnék, ha minden korosztály megtalálná a számára legérdekesebb programot, legyen szó zenei koncertről, irodalmi beszélgetésről, színházi előadásról, vagy akár egy kellemes esti borozásról. Céljuk, hogy minden látogató élményekkel gazdagodva térjen haza. 

– A nulladik napon, július 9-én, csütörtökön a képzőművészet kerül a középpontba. Ekkor nyílik meg az a három kiállítás, amely a fesztivál teljes ideje alatt várja majd a látogatókat. 16 órakor a Zenepavilonban megnyílik Nagy Perge László grafikusművész, dizájner Felszín alatt című grafikai kiállítása. Ezt követően 17 órától a Vigadó teraszának jobb szárnyában Godnics Bakos Zsanett képzőművész Lüktetés című tárlata lesz látható, amely akril- és akvarellfestményekből áll. A kiállításmegnyitók sora 18 órakor Bezzeg Gyula fotóművész Vajdasági vagyok című portrésorozatával zárul a Vigadó teraszának bal szárnyában. Minden évben olyan vajdasági vagy Vajdaságból elszármazott alkotókat szeretnénk bemutatni, akiknek munkáit a helyi közönség eddig még nem ismerhette meg. A kiállítások így nemcsak a fesztivál kulturális kínálatát gazdagítják, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy ezek a művészek hazai közönség előtt is bemutatkozhassanak – emelte ki Somogyi Tünde.  

A fesztivál hivatalos megnyitójára július 10-én, pénteken 16 órakor kerül sor. A rendezvényt a vajdasági Timi & Dani Acoustic Duo koncertje nyitja meg a Vigadó előtti téren. Ebben az évben több vajdasági zenekart is bemutat a fesztivál, hiszen a szervezők fontosnak tartják, hogy a vajdasági embereknek, zenészeknek, művészeknek legyen egy hely, ahol fel tudnak lépni és meg tudják ismertetni magukat. A fesztivál három napján (péntek, szombat, vasárnap) 17 és 24 óra között kézműves kirakodóvásár várja a látogatókat a Vigadó és a Női strand közötti sétányon, ahol vajdasági kézművesek és gasztrokiállítók kínálják portékáikat. Szintén mindennap 17 és 24 óra között nyitva tart a Borutca a Vigadó és a Zenepavilon közötti sétányon, ahol a vajdasági pincészetek borait, valamint a Rohonczy-program termelőinek kínálatát ismerhetik meg az érdeklődők. Mindennap 17 és 21 óra között működik a Játéksarok is a Kék váza melletti füves területen. A Wonder Wood játszótér mellett egyebek mellett arcfestés, csillámtetoválás, hair wrap készítés is várja a gyerekeket. Ugyancsak mindennap 18 és 21 óra között 360 fokos kamerával készülhetnek különleges emlékfelvételek a Vigadó melletti sétányon. Ezen a napon 18 órától a kisszínpadon a Mesélő Hangok – Szabó Regina és Óvári Dániel – interaktív gyerekelőadása, A juhász és a sárkány című interaktív mese szórakoztatja a legkisebbeket. 

Somogyi Tünde/Fotó: Somogyi Tünde archív

Somogyi Tünde/Fotó: Somogyi Tünde archív

A Nyárhangoló Fesztivál egyik közkedvelt programeleme a stand-up comedy, amely idén sem marad el. 19 órától Stefanovics Angéla Csillagkapucsengő Bt. című önálló estje látható a Nyári színpadon. 20 órától ismét a Timi & Dani Acoustic Duo ad koncertet, ezúttal a kisszínpadon. Az est nagykoncertjét 21 órától a Luma Dui zenekar adja a Bagolyvárnál felállított nagyszínpadon. A koncertet követően 22.40-től látványos LED-show várható a BOLERO Táncklub művészeinek közreműködésével a kisszínpadon, majd 23 órától a Juhász Zenekar táncháza zárja a napot a Vigadó teraszán. 

Július 11-én, szombaton is gazdag programkínálat várja a látogatókat. Az eseménysorozat 17 órakor Bíró Eszter és Varró Dániel fergeteges irodalmi koncertjével indul a Bagolyvárnál felállított nagyszínpadon, majd 18.15-től családi zsonglőrworkshopra várják az érdeklődőket a Kék váza melletti téren. A parkban 18 és 21 óra között helyben készülő karikatúrákkal, valamint egy Elvis Presleyt megidéző élőszoborral találkozhat a közönség. Irodalmi programból sem lesz hiány: 18 órától a Vigadó teraszán Hász Róbert és N. Nagy Zoltán krimiírókkal lesz egy beszélgetés. Hász Róbert vajdasági származású, Magyarországon élő író, míg N. Nagy Zoltán korábban nyomozóként dolgozott, így különleges szakmai tapasztalatai is izgalmas témát kínálnak a közönségtalálkozón. Este 7 órától a Magyar Zenész Színház művészei mutatják be Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét a Nyári színpadon. 20 órától a kisszínpadon az El Gusto del Flamenco koncertje lesz hallható, míg 21 órától ismét egy vajdasági együttes, a Mosaic Party Band gondoskodik a jó hangulatról a Bagolyvárnál felállított nagyszínpadon. A napot DJ Rawer zárja a Vigadó teraszán.

A fesztivál zárónapján, július 12-én, vasárnap egy különleges színházi előadás nyitja a programot. A Vigadó nagytermében 16.30-tól Varsányi Anna Ráadásul című előadását láthatja a közönség Szilágyi Annamária és Kónya Krisztina előadásában. 18 órától a Vigadó teraszán vetítik a Bartók nyomában című filmet, amelyet közönségtalálkozó követ. A beszélgetés résztvevői Csoóri Bányai Réka produkciós menedzser, Török Tilla előadóművész, népzenész, énekes, Farkas Csaba producer, valamint Kázsmér Kálmán rendező lesznek. 19.30-tól Kiss V. Balázs illuzionista A káprázat színháza című bűvészshow-ja kápráztatja el a közönséget a Nyári színpadon. A fesztivál záró nagykoncertjét 21 órától a ValMar adja a Bagolyvárnál felállított nagyszínpadon, amely várhatóan a hétvége egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye lesz. Az idei Nyárhangoló Fesztivál végül DJ Dave Pavlóval búcsúzik, amely 22.30-tól éjfélig tart a Vigadó teraszán.

Az eseményeken való részvétel ingyenes és regisztrációhoz nem kötött.

– A Nyárhangoló Fesztivál az egész Vajdaságot megmozgató, értéket átadó és értékmegőrző rendezvényként jött létre, amivel idén is minden korosztályt igyekszünk megszólítani. Tavaly becsléseink szerint mintegy tízezer látogató fordult meg a négynapos fesztiválon. A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, sokan már a rendezvény után arról írtak nekünk, hogy alig várják a következő évet, és kíváncsiak, vajon sikerül-e felülmúlnunk az előző fesztivált. Próbáljuk, de nem az a célunk, hogy minden alkalommal túllicitáljuk, hanem hogy mindig tudjunk valami újat mutatni. Olyan programokat szeretnénk elhozni, amelyekkel a közönség korábban még nem találkozhatott Vajdaságban, vagy legalábbis a Nyárhangoló Fesztiválon. Természetesen visszatérnek azok az események is, amelyek korábban nagy sikert arattak. Tavaly például az illuzionista műsora még napokkal később is beszédtéma volt. Ezek az élmények igazolják számunkra, hogy jó úton járunk, hiszen a legfontosabb célunk az, hogy maradandó emlékeket és élményeket adjunk a látogatóknak – fogalmazott a SZLA ügyvezetője.

Magyar ember Magyar Szót érdemel