A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Tanácsának döntése alapján dr. Pintér Krekić Valéria marad a kar dékánja.
– Az intézményünk életében lezajlott vezetőválasztások és szervezeti változások egy új fejezet kezdetét jelentik a karunk számára. A kar tanácsának egyhangú döntése eredményeként az elkövetkező három évben is dékánként szolgálhatom az MTTK közösségét. Ez egyszerre megtiszteltetés és felelősség. A dékánhelyettesi csapattal együtt hálásan köszönjük a bizalmat. Az elmúlt időszak eseményei lehetőséget teremtettek arra, hogy megerősödött közösséggel, tiszta célkitűzésekkel, világos jövőképpel és változatlan energiával folytassuk munkánkat. Egy megújult vezetői csapattal azon dolgozunk, hogy karunk tovább erősítse szakmai tekintélyét, közösségi szerepét és regionális jelentőségét – hallottuk a dékántól, aki hozzátette, a kar vezetését olyan elkötelezett csapat vállalta, amely hisz az együttműködés, az átláthatóság és a közös gondolkodás erejében, valamint az MTTK Vajdaságban betöltött kiemelkedő szerepében.
– A vezetői csapatot dr. Horák Rita tudományos dékánhelyettes, dr. Halasi Szabolcs külkapcsolatokért felelős dékánhelyettes, dr. Fehér Viktor akkreditációért és minőségbiztosításért felelős dékánhelyettes, valamint dr. Zakinszky Toma Viktória oktatási dékánhelyettes alkotja. Vezetői szemléletünk alapja, hogy nem egyénekben, hanem a közösség erejében, a kollektív bölcsességben és a partnerségben gondolkodunk. Célunk, hogy hidat képezzünk a kari döntéshozatal, az oktatói közösség és a hallgatói önkormányzat között.
A nyitott ajtók politikáját a jövőben még következetesebben kívánjuk érvényesíteni. Tovább erősítjük a rendszeres, kétirányú kommunikációt, hiszen hisszük, hogy a kölcsönös bizalom, a szakmaiság és az egymás iránti megbecsülés teremti meg a fejlődés alapját. Minden oktató, munkatárs és hallgató véleménye értékes a számunkra, döntéseinket pedig lehetőség szerint konszenzusra törekedve hozzuk meg – emelte ki.
Dr. Pintér Krekić Valériát a 2026-2029-es időszakra kitűzött stratégiai célokról is kérdeztük:
– Karunk jövőjét egyszerre határozza meg a szerbiai felsőoktatás fejlődése, a vajdasági magyar nyelvű felsőoktatás sajátos helyzete, valamint a magyar nemzetpolitikai célkitűzések. Meggyőződésünk, hogy az MTTK feladata nem csupán a felsőoktatási változások követése, hanem azok alakítása is, miközben megőrizzük intézményünk nemzeti, kulturális és tudományos küldetését. Az intézményünk és jelenlegi képzéseink akkreditációs folyamatban vesznek részt, amely egyúttal kiváló lehetőséget kínál a képzési kínálat megújítására, a digitális oktatási módszerek szélesebb körű alkalmazására és a minőség további emelésére. Kiemelt célunk továbbá a nemzetközi és regionális beágyazottság erősítése, a Kárpát-medencei és európai partnerségek fejlesztése, közös kutatási projektek és mobilitási programok megvalósítása. Olyan kari környezetet kívánunk tovább fejleszteni, amely inspirálja a fiatalokat, támogatja tehetségük kibontakoztatását, és korszerű, versenyképes diplomát biztosít számukra.
Terveink szerint a stratégiai célkitűzések megvalósítását már a következő tanév kezdetén konkrét intézkedésekkel indítjuk el – tudtuk meg a dékántól, aki felvázolta a következő ciklus meghatározó eseményeit, tevékenységeit.
– Az MTTK fennállása 20. évfordulójának megünneplése; az intézmény és a szakok akkreditációja; a 38. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani Szekciójának megrendezése, amely első alkalommal valósul meg Vajdaságban; a doktori képzés elindításának előkészítése; a kutatóintézményi státusz megszerzésének vizsgálata – fejtette ki dr. Pintér Krekić Valéria.
Nyitókép: Dr. Pintér Krekić Valéria/Fotó: Molnár Edvárd



