A tartományi kormány tegnapi ülésén döntés született arról, hogy mintegy 20 millió dinárt különítenek el az Európa Kollégium sürgős felújítására: a hőtechnikai rendszer korszerűsítésére, a kazánház szelepeinek cseréjére, valamint az ezekhez kapcsolódó kőműves és festési munkálatok elvégzésére – olvasható a tartományi kormány üléséről kiadott közleményben.
Dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke Facebook-bejegyzésében a következőket írta:
– Az Európa Kollégium immár több mint egy évtizede szolgálja a vajdasági magyar közösséget. Az elmúlt 11 évben több mint 1500 vajdasági magyar fiatal értelmiségi képzéséhez járult hozzá azzal, hogy nemcsak korszerű kollégiumi elhelyezést, hanem közösséget, biztonságot és fejlődési lehetőséget is biztosított számukra. Ma 380 hallgató otthona, és továbbra is teljes kihasználtsággal működik – áll a bejegyzésben.
Mint dr. Juhász Bálint kifejtette, egy ilyen intenzíven használt intézmény esetében természetes, hogy idővel szükségessé válik a felújítás. A tartományi kormány ezért mintegy 20 millió dinárt biztosít a hőtechnikai rendszer korszerűsítésére, a kazánház szelepeinek cseréjére, valamint az ezekhez kapcsolódó kőműves és festési munkálatok elvégzésére.
– A Vajdasági Magyar Szövetség számára kiemelt cél, hogy közösségünk stratégiai intézményei hosszú távon is biztonságosan és magas színvonalon működhessenek. Az Európa Kollégium az egyik legfontosabb ilyen intézményünk, hiszen a vajdasági magyar fiatalok itthoni boldogulását és értelmiségi utánpótlását szolgálja.
Továbbra is azért dolgozunk, hogy a vajdasági magyar fiatalok számára biztosított legyen a korszerű, biztonságos és minőségi tanulási környezet, amelyre a jövőnket építhetjük – írta bejegyzésében dr. Juhász Bálint.
Nyitókép: Fotó: Dávid Csilla



