2021. december 2., csütörtök

Pásztor István: Bízunk benne, hogy térségünk kilép a periferiális szerepből

A Belgrád–Budapest gyorsvasútvonal Újvidék és Kelebia közötti szakaszán tegnap megkezdett munkálatok jelentőségéről, a beruházás térségre gyakorolt, várható hatásáról, és a VMSZ-nek a fejlesztésben játszott szerepéről nyilatkozott a Szabadkai Magyar Rádió ma reggeli műsorában Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke és a VMSZ elnöke.

– Valóban jelképes szerepe van ennek a vasútnak, de ezen túlmenően gyakorlatias olvasata is van, mivel egy új világrend van éppen kialakulóban, melyben a Kelet szerepe egyre nagyobb – szögezte le. – Kína az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott végre görögországi kikötőkben, majd útvonalat keresett az európai piac felé. Kétségkívül ennek az útvonalnak, ennek a mai selyemútnak a része az épülőfélben levő gyorsvasút. Az építkezés kellemetlenségeket okoz, de térségünk jövőjét illetően rendkívül fontos beruházásról van szó. Már magában az a tény, hogy a múlt év az első olyan évnek számított, amikor az Európai Unió többet kereskedett Kínával, mint az Egyesült Államokkal, ugyanakkor maga az USA is többet kereskedett Kínával, mint az EU összes országával együttvéve, sok mindenről árulkodik – idézte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter megnyitón elhangzott gondolatait Pásztor.

Emlékeztetett továbbá, hogy 104 kilométeres szakaszon 150 építményt építenek majd a jövőben, amivel 2024-ig elkészülnek, 2025-ben pedig a magyar fél is teljes egészében befejezi a vasút határtól Budapestig terjedő szakaszait.

– Bízunk benne, hogy mindennek megvalósulásával, szintúgy a Szabadka–Szeged vasút átadásával térségünk vonzóvá válik, szélesebb mozgástérhez jutnak az itt lakók, megemelkednek az ingatlanárak, magasabb lesz az életszínvonal, és a periferiális határmenti szerepből kilépve egy fejlettebb régióvá lépünk elő, mely itt tartja a fiatalokat, sőt azokat is hazaszólítja, akik elvándoroltak. Mert ha ők nem jönnek vissza, mások jönnek a helyükre – mondta az elnök.

Rámutatott továbbá, hogy a vajdasági magyar politikumnak kisebb volt a szerepe a Belgrád–Budapest gyorsvasútvonal ügyében, mint a Szabadka–Szeged vasút esetében. – Vannak azonban elévülhetetlen érdemeink ebben is, melyek államtitkári szinten, különösen Kern Imre nevéhez köthetők – fűzte hozzá.

A műsor további részében szó esett több időszerű kérdésről, mint amilyen az energiaügyi és a járványügyi helyzet. Az elnök leszögezte, hogy az ország előrelátó politikájának köszönhetően az energiaellátás terén biztonságban érezhetjük magunkat, a koronavírus-járványt tekintve viszont korántsem, a vírus kiszámíthatatlan, nem fejeződött be a történet, a tudományban és az orvosokban kell bíznunk.