Üzleti-kereskedelmi központról, 15 emeletes épületekről és sportlétesítményekről szól a terv – mindezek a Futaki út mentén létesülnének. Az egykori nyugati ipari övezet területének teljes át- és be...
Vajdaság
Az élet nem tűr halasztást – hangsúlyozta Juhász Bálint, miután a Tartományi Kormány döntésének köszönhetően korszerű mentőjárművek érkeznek a magyarkanizsai és a zombori egészségházhoz, ezzel erős...
Mintegy 700 mintát bíráltak el a hétvégén Bácskossuthfalván hazai és külföldi pálinkaszakbírók és hozzáértő gyümölcsészek részvételével, ugyanis ennyi mintával neveztek a XII. Kisüstiversenyre.
A bajsai Szegi Lajos Ifjúsági Sakk-klub 2012 novemberében alakult meg. Tíz évre rá érte el története és egyben a bajsai csapatsportok történetének legjobb eredményét azzal, hogy bejutott a második...
Az idén több jelentős kulturális és műemlékvédelmi beruházás is megvalósulhat a belvárosban. A tervek szerint felújítják a Tanurdžić-palota homlokzatát, megkezdődhet az egykori Njegoš utcai egészsé...
A zentagunarasi Armida Nőszervezet jól kiforrott éves programja számos érdekes és népszerű eseményt, tevékenységet tartalmaz. Ezek zömét az elmúlt évben is sikerült megvalósítaniuk – mondta el lapu...

