Szombaton és vasárnap tartják meg a zentai Royal Hotel báltermében a IV. Esküvőkiállítást, amelyen 33 esküvői szolgáltató vesz részt. A jegyespárokat a hétvégén 10 és 17 óra között várják, és a rés...
Zenta
Pénteken ért véget a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium ötnapos téli tábora, ahol évről évre általános iskolásokat vezetnek be játékos módon a természettudományok és a képzőművész...
A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma csütörtökön este Zentán az alkotóházban tartotta meg a Lakhatás, lehetőség, jövő című kerekasztal-beszélgetés soron következő állomását. A rendezvényre...
Zenta önkormányzata a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központtal karöltve az ádventi időszakban Az ünnep azé, aki várja címmel képzőművészeti pályázatot hirdetett a község területén lévő általános iskolák diákjai számára. A felsős és az alsós tanulók legfeljebb A3-as méretű, ceruzával, vízfestékkel, pasztellel, zsírkrétával vagy kollázstechnikával készített alkotással nevezhettek be.
A napokban a Tisza mentén is jelentős mennyiségű hó esett. Nagyon kellett már ez a földekre is, és a lelkeknek is, hiszen az utóbbi években híján voltunk a természet eme ajándékának.
Az Elgas Közvállalat új ügyeleti telefonszámokon keresztül érhető el az állampolgárok és a szolgáltatások felhasználói számára sürgős beavatkozást igénylő esetek és rendszerhibák esetén. A távfűtéssel kapcsolatban a 064/872-5366 számon, a gázelosztással kapcsolatban pedig a 064/872-5367 számon hívható a vállalat ügyeletes munkatársa.

