Zenta község képviselő-testülete szeptember eleji ülésén fogadta el a Népkert részletes rendezési tervének javaslatát. A nagyszabású tervek olyan létesítményeket foglalnak magukban, mint az uszodakomplexum spa- és wellnessközponttal, három vagy négy csillagos, kilencven szobás szálloda, szabadtéri edzőterem, a Brekeke tó átalakítása fürdésre és csónakázásra alkalmas termáltóvá, a csúcstechnológiás és robotizált gyógyászati berendezésekkel felszerelt rehabilitációs központ vagy éppen a két idősotthont az önálló, de segítségre szoruló, illetve az ápolást igénylő személyek számára.
Az elképzelést számos kritika érte, melyek többnyire arra fókuszálnak, hogy ezek a tervek túlságosan impozánsak, ennélfogva kétséges a megvalósításuk és egyben a költségük előteremtése is, hogy idősotthon létesítésére már évekkel ezelőtt készültek tervek, mégpedig az egykori kaszárnya helyszínére, valamint hogy a tervek megvalósítása esetén a Népkert túlzsúfolttá válik, a zöldövezetek pedig eltűnnek, illetve jelentősen megfogyatkoznak. A Népkert rendezési tervéről Vörös Attila polgármesteri tanácsost kérdeztük.
A tervezet nem a fürdő tervdokumentációja, hanem a Népkert rendezésének teljes koncepciója (Fotó: Gergely Árpád felvétele)
Mi az elképzelés, mikor kezdődik a rendezési tervbe foglaltak megvalósítása, és milyen forrásokból biztosítja az önkormányzat az anyagi fedezetet?
– Először is fontos hangsúlyozni, hogy ez a tervezet nem a fürdő tervdokumentációja, hanem a Népkert rendezésének teljes koncepciója, amelyben szakaszokra osztva, lépésről lépésre van megtervezve a megvalósítás is. A tervezet szabályozza, hogy mit és hol lehet építeni a Népkertben, hogy hol mennyi zöltfelületet kell meghagyni vagy teremteni. A sportcsarnok mellé egy sport- és rekreációs létesítményt képzelünk, mellette lenne a wellness és termál rész. Az első lépés a főépületet, a fedett medencéket, a hozzá tartozó szaunákat foglalja magában, a következő lépésben épülne hozzá a további két rész: a tófejlesztés és a gyerekrészleg, és ezt követné a játszóterek további fejlesztése. Mindezeket a fejlesztéseket az önkormányzat lépésről lépésre, az anyagi helyzetéhez mérten szeretné megvalósítani, mégpedig tartományi és köztársasági támogatásokból. Ha lesz is a finanszírozásnak magánszektorbeli része, az csakis az állammal kötött szerződés alapján történhet, ilyen lehetne a PPP-konstrukció (az állam és a magánszektor együttműködésében).
Ha túlzónak tűnik ez a tervezés, az azért van, mert bár lehet, hogy álomnak tűnik a megvalósítás, semmiképpen sem szeretnénk, ha később az elégtelen tervezés állna a további fejlődés útjába. Az elmúlt tíz évben számtalan példát láttunk arra, hogy más településeken az illetékesek nem mertek elég nagyot álmodni, majd amikor a város fejlődésnek indult, nem volt tér a terjeszkedéshez, a beruházásokhoz. Ezt megelőzendő láttunk elő mindent, amivé fejlődhetünk.
Megvalósítási ütemterv, költségvetés készült-e már a tervezethez?
– Ez már a következő lépés, amire pályáztunk is, ha pedig ez a pályázat nem nyer, akkor a saját költségvetésünkből különítünk el rá forrást. El kell készíteni az engedélyezéshez szükséges tervdokumentációt, ebből látszik majd pontosan, hogy egy-egy létesítmény mekkora alapterületen, hány szinten épül föl, mi kap helyet benne, és ennek alapján állítható majd fel az ütemterv. Ebből derül majd ki az is, hogy pontosan hány millió eurós beruházásról van szó, és melyik része mikor valósulhat meg. Jelenleg nincsenek pontos információk az ütemezésről, de optimális esetben az első rész akár három-négy éven belül megvalósulhat.
Hozzávetőlegesen mekkora zöldterület marad, ha megvalósulnak a tervek?
– A tervezet szabályozza azt is, hogy mennyi zöldterületet kell megtartani. A Népkert, amióta létrejött, mindig is a polgári réteg kirándulóhelyeként működött. Ezt szeretnénk továbbvinni.
Vannak olyan részek, ahol 30, máshol 50 százalékot kell meghagyni, és vannak olyan részek is, ahol jelenleg nincs semmi, ott meg újakat kell létrehoznunk.
Korábban már készült tervezet idősotthon létesítésére, ami a kaszárnyában kapott volna helyet. Miért a Népkertben fog megvalósulni mégis?
– Nem vetettük el a korábbi terveket. A Covid-járvány miatt minden erre vonatkozó szerződést semmissé tettek, de a tervek még mindig megvannak. Ezek a tervek egy valódi idősek otthonára vonatkoznak, ahol az ellátottak bennfekvő idősek, illetve járóbetegek. A Népkertben a fürdő mellett két részt irányozunk elő az időseknek. Az egyik a teljesen önállóak számára, akik meg tudják fizetni a saját apartmant és hozzá a fürdőhöz való hozzáférést. Ezeket az apartmanokat megvásárolhatják vagy kibérelhetik. A másik épület azoknak az időseknek szól, akik többé-kevésbé önellátóak, de heti szinten esetleg valamilyen egészségügyi ellátásra szorulnak. Tehát ezek egyike sem a szó szoros értelmében vett idősek otthona, hanem itt olyan idősek laknak majd, akik télen egy köntösben átsétálnak a fürdőbe, és havi vagy éves bérletért igénybe veszik annak szolgáltatásait. Jöhetnek ide akár nyugatról is nyugdíjasok, vagy itt is eladhatja valaki a házát, hogy béreljen egy kis lakást a Népkertben. Itt egyfajta közösségi tér fog kialakulni, ahol az idősek egymással találkoznak.
Mivel egy három vagy négy csillagos szállodáról, apartmanokról és fürdőkomplexumról van szó, várhatóan nem a legolcsóbb szállás- és rekreációs lehetőségekről beszélünk. Terveznek-e a zentaiak számára kedvezményes vagy ingyenes hozzáférést ezekhez a szolgáltatásokhoz?
– Igen, teljes mértékben. Ez a fürdő a fejlesztési lehetőség szempontjából a zentaiaknak is épül. Fontos célunk, hogy a fürdő túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban legyen. Maga a létesítmény több oldalról is megközelíthető lesz, és a Zenta községbeli lakosok lakcímük igazolásával léphetnek majd be. Éppen ezért fontos, hogy egy önfenntartó rendszert alakítsunk ki, és amit létrehozunk, azt ne az önkormányzatnak kelljen fenntartania a saját költségvetéséből. Szeretnénk, ha a zentaiak anélkül élvezhetnék a szolgáltatásokat, hogy úgy éreznék, mindezért le kell mondaniuk a kultúráról, az oktatásról vagy a gazdaságfejlesztésről.
A szolgáltatások egyébként nem csak a jómódúakat célozzák meg, hiszen nemcsak szálloda és apartmanok lesznek, hanem kemping is. A szegmentált piaci résztvevőkre tervezünk, hogy minden réteg megtalálja a számára megfelelő szolgáltatásokat.
A közeli települések fürdői mennyire jelentenek majd konkurenciát?
– Egyáltalán nem. Kanizsán nem adott a szegmentáció, egy helyen vannak a wellnesst igénybe vevő fiatal párok és a gyógykezeltek. Mi éppen ezért hozunk létre egy külön részt a gyógykezelésre, ami egyébként azoknak szól majd, akik az állami rendszeren kívül, a saját pénzükön szeretnének gyógyulni. Adán szintén nincs ekkora szegmentáció külön gyerekrészleggel, elvonuló felnőttrészleggel azok számára, akik gyerekmentesen pihennének, illetve nálunk a szaunavilág is külön emeletet kap majd. Az adai fürdő hasonlít a mi elképzeléseinkre, de kisebb annál, és kevésbé szegmentált.
Nyitókép: A Népkert felújítási terve a meglévő zöldfelületek megőrzésére és új zöldfelületek kialakítására is kitér (Fotó: Gergely Árpád felvétele)



