Szerbiában jelenleg 1200 ember vár szervátültetésre, miközben tavaly mindössze húsz donor volt az országban – közölte a Donorstvo je herojstvo (A donáció hősiesség) egyesület, írja a Beta.
A szervezet Horvátország példáját hozta fel, amelynek lakossága megközelítőleg feleakkora, mint Szerbiáé, mégis évente mintegy száz donorral rendelkezik. Az egyesület becslése szerint Szerbiában évente akár kétszáz szervdonor is lehetne.
A szerbiai transzplantációs rendszer fejlesztéséről rendezett második nemzetközi konferencia résztvevői egy országos stratégia elfogadását, valamint a potenciális donorok megfelelő időben történő kórházi felismerését szorgalmazták.
A tanácskozás egyik legfontosabb megállapítása szerint kulcsfontosságú, hogy az intenzív osztályokon időben felismerjék a potenciális donorokat. Ez lehetővé tenné a meglévő lehetőségek jobb kihasználását és több beteg megsegítését.
A Donorstvo je herojstvo a közérdekű információkhoz való hozzáférés keretében mind a 38 donorkórháztól adatokat kért. Az ezek alapján készült elemzés szerint az elmúlt három évben tíznél is kevesebb kórházban állapítottak meg egyáltalán agyhalált. Ezek többsége egyben transzplantációs központként is működik.
Az egyesület nagyobb átláthatóságot sürget, és azt kéri, hogy rendszeresen tegyenek közzé részletes éves jelentéseket a donorkórházak munkájáról, az elvégzett szervátültetésekről és a várólistákról.
A konferencián bemutatták a szerbiai szervátültetési rendszer fejlesztését célzó stratégia kiindulópontjait is, amelyeket a Donorstvo je herojstvo betegegyesület kezdeményezésére dolgoztak ki.
Az Eurotransplant tagállamainak tapasztalatairól beszélve Erwin de Buijzer, a szervezet orvosigazgatója hangsúlyozta, hogy a szervadományozást szabályozó jogszabályoknak egyensúlyt kell teremteniük az egyén védelme, a kulturális és vallási szempontok, valamint a donor alkalmasságának megállapításához rendelkezésre álló orvosi lehetőségek között.
Az egyesület felszólította az illetékeseket, hogy biztosítsák a jogszabályok teljes körű alkalmazását, a polgárok számára pedig tegyék lehetővé, hogy egyértelmű és könnyen hozzáférhető módon nyilatkozhassanak a szervadományozásról.
A legfontosabb feladatok között említették egy országos szervátültetési stratégia és egy kötelező érvényű országos protokoll elfogadását a potenciális donorok kórházi felismerésére, valamint az élődonorként szóba jöhető személyek körének bővítését.
A szervezet szerint a jelenlegi korlátozások olyanokat is kizárnak a szervadományozásból, akik közeli ismerősüknek szeretnének segíteni, például negyedfokú rokonaiknak vagy barátaiknak.
Az egyesület az úgynevezett keresztdonációs transzplantációk gyakorlati alkalmazását is sürgeti. Mint közölték, ezt a lehetőséget a törvény már nyolc éve biztosítja, adataik szerint azonban Szerbiában eddig egyetlen ilyen beavatkozást sem végeztek.
A keresztdonáció akkor jelenthet megoldást, amikor két személy egy-egy hozzátartozójának szeretné felajánlani az egyik veséjét, de egyikük sem kompatibilis a saját hozzátartozójával. Ha azonban kiderül, hogy mindketten megfelelő donorok lehetnek a másik pár beteg tagja számára, a két transzplantáció elvégezhető.
A Szerbia transzplantációs rendszerének fejlesztése – európai együttműködéssel és jó gyakorlatokkal című második nemzetközi konferenciát a Donorstvo je herojstvo betegegyesület szervezte. A tanácskozáson hat országból több mint százan vettek részt.
A résztvevők egyebek mellett a jogszabályokról és a transzplantációs stratégiáról, a donorkórházak működéséről, a betegek és családtagjaik pszichológiai támogatásáról, valamint a betegegyesületek szerepéről tárgyaltak.
Nyitókép: A tavalyi évben mindössze húsz donor volt az országban (Fotó: pixabay.com)



