A zentai piac nyomában

Egy képeslapra bukkanok a zentai Történelmi Levéltár Facebook-oldalán. Mindig is szerettem volna többet megtudni a lakóhelyem történelméről, arról, kik és hogyan éltek itt egykoron, hogyan nézett ki a városunk, mennyit változott az idők során. Ezért akad meg most a szemem ezen a fényképen. A fotóhoz tartozó információ elárulja: az egykori zentai piacot látom a városháza előtt. Mint Molnár Tibortól, a zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosától megtudom, régen ide jártak az emberek, és nem az általunk megszokott helyszínre. 
Egy másik képet is mutat a szakember, és elmagyarázza, hogy a Zentai Gimnáziummal szembeni részen, ott, ahol ma a játszótér és a fásított terület van, ott volt a piactér. „Fő tér. Üdvözlet Zentáról” – áll nyomtatott betűkkel az egykori képeslapon, kézzel pedig a dátumot jegyezték fel: 1906. Ahogyan a fotót nézem, gondolataim már visszarepültek az időben. Szinte hallom a piaci nyüzsgést, a kofák kiabálását, az alkudozást, az aktuális hírek megbeszélését. A kitaposott földön kopognak a lovak patái, az éppen érkező kocsik pedig ringatóznak a földes területen, rajta a kocsis ugyanúgy. A kerék nyikorog minden egyes fordulatnál, majd elhalkul, ahogyan leparkolnak.
Zentán az első piac valamikor a XIX. század első felében alakult ki, abban az időszakban, amikor megkezdődött a városok tudatosabb rendezése. Erre a legcélszerűbb helyszínnek a Fő tér bizonyult, így a városháza és az egykori Szent István-templom között alakították ki a piacteret. Akkoriban hetente két alkalommal, hétfőn és pénteken tartottak piacnapot. 
A piac történetében azonban egy sajnálatos esemény hozott fordulatot, mégpedig az, hogy az 1770-ben emelt Szent István-templom 1911-ben teljesen leégett. A tűz lángjait a szél a városházára is átvitte, amely akkoriban szintén a Fő téren állt. A fazsindelyes tető gyorsan lángra kapott, és az épület leégett.
Zenta város képviselő-testülete 1911 májusában egy új városháza megépítéséről döntött. A munkálatok 1912-ben kezdődtek, az új épület pedig 1914-re készült el. Ezzel párhuzamosan egy korszerű vásárcsarnok létrehozásáról is határoztak. A városháza mögött húzódott egy azonos nevű utca, amelyet ma a köznyelv Csarnok- vagy piacutcának nevez. Ide tervezték az új vásárcsarnokot, amelynek építése 1913-ban kezdődött el, és 1916-ra fejeződött be. A vásárcsarnok elkészültével a piacot is átköltöztették a vele szemközti térre. Az új helyszín már megfelelő körülményeket nyújtott a korabeli piac működéséhez, így megszűnt a Fő téri piacozás.
A vásárcsarnok lényege az volt, hogy a különféle vállalkozók és kereskedők üzlethelyiséget bérelhettek benne. A bérleti díjakból, valamint a további árusítóhelyekből Zentának jelentős bevétele származott. A korabeli vásárcsarnok bejárata nagyjából ott kezdődött, ahol ma az üzlet bevásárlótere található, annál a résznél, ahol magunkhoz vesszük a bevásárlókosarakat. Az épületen belül, körben és az emeleten kaptak helyet az üzlethelyiségek, amelyekhez kétoldalt lépcsők vezettek fel. Középen mobil asztalok sorakoztak. A vásárcsarnok belső tere az idők során többször is átalakult.
Azok az árusok, akik nem fértek be az épületbe, a vele szemközti oldalon kínálták portékáikat. Tudták ugyanis, hogy a vásárlók elsősorban a vásárcsarnokba érkeznek, hogy beszerezzék a konyhába való élelmiszereket, finomságokat és egyéb szükséges holmikat, így az útjuk során az ő árujuk mellett sem mehetnek el egy-egy rápillantás nélkül.
Valahol ott kezdődött el a mai zentai piac története is. Az évtizedek során folyamatosan bővült, változott, újabb és újabb árusokkal, üzletekkel és történetekkel lett gazdagabb, mígnem elnyerte azt a formáját, amelyet ma is ismerünk. Bár az árusok száma egyre fogyatkozik, a piac még mindig őriz valamit abból a régi nyüzsgésből, amelyről a korabeli képeslapok mesélnek. Talán már nem ugyanazok a hangok, nem ugyanazok az arcok, és a földes tér helyén is egészen más világ fogad bennünket, de amikor végigsétálunk az asztalok között, és kiválasztunk egy kosárra való gyümölcsöt vagy zöldséget, talán még mindig ott van benne valami abból a Zentából, amelyet az egykori képeslapok őriznek.