Szerbiában eddig több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, számuk pedig az év végére várhatóan eléri az egymilliót. A fogyasztók hamarosan óránkénti bontásban is nyomon követhetik áramfogyasztásukat, a Szerbiai Áramszolgáltató (Elektrodistribucije Srbije – EDS) ugyanis az év végéig új fogyasztáskövető portál indítását tervezi – nyilatkozta Saša Marčeta, a vállalat illetékese a Szerbiai RTV-nek.
Az Európai Unió célja, hogy az évtized végére az okos villanyórák az árampiaci fogyasztási helyek 92 százalékát lefedjék, Szerbia pedig 80 százalékos arány elérését tervezi.
Az országban jelenleg mintegy 3,9 millió villanyóra működik. A cél a távoli leolvasás minél szélesebb körű bevezetése, mivel a fogyasztói panaszok jelentős része éppen a mérőórák leolvasásával kapcsolatos. Az okos villanyórák révén a polgárok pontosabb képet kaphatnak saját fogyasztásukról, miközben az elosztó költségei is csökkenhetnek. Marčeta szerint jelenleg már minden negyedik villanyóra okosmérő Szerbiában. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hiteléből Nišben, Kraljevóban és Čačakon 200 ezer okos villanyórát szereltek fel, a projekthez az Európai Unió 7,8 millió eurós támogatást nyújtott. Az EDS emellett az elmúlt két évben saját forrásból további 150 ezer mérőt szerzett be.
Marčeta elmondta, hogy már készül a projekt következő szakaszára vonatkozó pályázat is. A beruházáshoz az Európai Beruházási Bank 80 millió eurót biztosított, és további 400 ezer okos villanyóra felszerelését tervezik 2027-ben. Így a jövő év végére mintegy másfél millió okos villanyóra működhet az országban.
– Minden okos villanyórával rendelkező felhasználó a portálon történő regisztráció után betekintést nyerhet saját fogyasztási adataiba – mondta Marčeta.
A portálon havi, napi és óránkénti bontásban is követhető lesz az áramfogyasztás. A fogyasztók így azt is láthatják majd, hogyan alakul fogyasztásuk a nap egyes óráiban, és könnyebben felismerhetik, ha valamelyik háztartási berendezés a vártnál több energiát használ.
Azok, akiknek még nincs okos villanyórájuk, továbbra is maguk jelenthetik be a mérőállást. Marčeta szerint az EDS alkalmazásán keresztül havonta több mint félmillió fogyasztó él ezzel a lehetőséggel. A mérőállás a vállalat honlapján és az ingyenesen hívható ügyfélszolgálaton keresztül is bejelenthető, minden hónap 1-je és 6-a között.
Nyitókép: Pixabay



