2026. szeptember 23., szerda

Egyre kevesebb az állami föld

Szabadkán 1800 hektár bérbevételére licitálhatnak a gazdák

A Szabadkai Városi Tanács a múlt héten fogadta el a helyi önkormányzat mezőgazdasági programját, ami az állami földek védelmét, rendezését és használatát szolgálja. A program fókuszában hagyományosan az említett földterületek bérbeadása szerepel. Ezúttal körülbelül 1800 hektárnyi földterületet kínálnak a gazdáknak.
A programmal kapcsolatban Bognár Pásztor Hajnalka, a szabadkai városi tanács mezőgazdasággal és környezetvédelemmel megbízott tagja nyilatkozott lapunknak.
– A bérbe vehető állami földterületek területe folyamatosan csökken. Ennek oka egyrészt az, hogy az állam több éve lehetővé tette, hogy az állattartók több évre is bérbe vehessék a parcellákat, másrészt a vagyon-visszaszármaztatás folyamata sem ért még véget – fogalmazott Bognár Pásztor Hajnalka.

A városi tanácstag elmondta, Szabadka Város területén jelenleg összesen 9442 hektár állami földterület található, és a gazdák az idén 1827 hektárra licitálhatnak.
– Az elsődleges tervek szerint a bérleti előnyjogot élvező gazdák adhatták le igényeiket. Több mint 80 termelő csaknem 4000 hektárra adta le a megfelelő dokumentumokkal igazolt jogos igényét. Viszont nem tudtuk volna igazságosan elosztani a területeket, így a licitáció mellett döntöttünk – mondta a mezőgazdasági tanácsos, akitől azt is megtudtuk, hogy a rendelkezésre álló földek egy részére vonatkozóan az idén járt le a hosszú távú bérleti szerződés, emellett olyan területek is vannak, amik tavaly nem találtak bérlőre.
Az árverésre bocsátott földek nagy része mindössze 2-3 hektáros, sőt ennél is kisebb, és kevés közöttük a nagyobb, akár tízhektáros földterület. Beszélgetőpartnerünk szavai szerint a parcellák felaprózódása is részben a vagyon-visszaszármaztatás következménye. Ezekben a parcellákban ráadásul sok esetben gyengébb a talaj minősége. Az állami földterületek egy részét a törvény értelmében közintézmények bérmentesen bérelhetik ki, ilyenek a büntetés végrehajtási és felsőfokú oktatási intézmények, illetve a szakszolgálatok, amikkel tovább csökken a kiadható területek.
A földek bérbeadásából befolyt összeg negyven százaléka Szabadka Várost illeti meg, míg a fennmaradó hatvan százalék a tartományi és a köztársasági költségvetést gazdagítja fele-fele arányban. A tervek szerint a város a földek bérbeadásából 58,35 millió dináros bevételhez jut, míg további egymillió dinárt várnak a szántóföldek rendeltetésének megváltoztatásából származó díjból. Ezeket a bevételeket a mezőgazdaság támogatására fordítják.
Bognár Pásztor Hajnalka azt is elmondta, a lehetőség, hogy a földterületeket több évre is bérbe adhassák, pozitív eredményeket hozott, hiszen így a bérlők nagyobb figyelmet fordítanak a szakszerű talajművelésre és a föld megóvására, ráadásul négyévente kötelező talajanalízist végeztetniük, aminek során megvizsgálják az alapelemek jelenlétét és a humusztartalmat.
A mezőgazdasági programot a szabadkai városi képviselő-testület csütörtöki ülésén vitatják meg és várhatóan fogadják el a képviselők.
Az érdeklődő termelők a mezőgazdasági titkárság irodáiban további információt kaphatnak a kiadó földekkel kapcsolatban, ugyanitt térképen is bemutatják a szabad földeket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Benedek Miklós