2024. április 20., szombat

Ma avatják fel a magyar óvodát Szabadkán

Két bölcsődei és három óvodai csoport indul száz gyermek számára

Ünnepélyes keretek között ma avatják fel a Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményt. A projektum a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében valósul meg, a Magyar Kormány támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével. Az építkezés befektetője és a telek tulajdonosa a Szekeres László Alapítvány. A beruházás értéke 884 millió forint. Az intézmény szeptembertől kezdi meg a működését, és három óvodai és két bölcsődei csoportnak, azaz mintegy 100 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani. Az épület Szabadka központjában, a Radić fivérek utcában helyezkedik el. A telek területe 2420 négyzetméter, az épületé pedig bruttó 1681,80 négyzetméter.

Ennek földszintjén két bölcsődei csoport, egy tornaterem, adminisztrációs irodák, a nevelők számára kijelölt helyiségek és a tálalókonyha kap majd helyet. Az emeleten három óvodai csoportszobát, egy nyitott tornatermet és egy izolációs szobát fognak berendezni. A tetőtérben a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar óvodapedagógus hallgatói, valamint a Szekeres László Alapítvány keretében működő Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ által szervezett képzéseken résztvevő hallgatók számára alakítanak ki közösségi tereket, ugyanis az említett intézményekben tanulók ebben az épületben tudják majd tölteni a szakmai gyakorlatukat. Ezenkívül az udvaron egy játszóteret is kialakítanak majd a legkisebbek számára.