Bácsföldvárra látogatott ma Milan Krkobabić falufejlesztési miniszter, aki megtekintette a helyi Bácsföldvári Kultúrkör Művelődési Egyesület épületének felújított és felszerelt helyiségeit. A beruh...
Óbecse
Szombaton ismét a palacsintáé volt a főszerep Bácsföldváron, ahol tizenhetedik alkalommal tartották meg a népszerű Palacsintafesztivált. A rendezvényre már a délelőtt folyamán megérkeztek a sütőcsa...
Hagyományőrzés, alkotás és közösségi élmények várták szombaton a családokat a péterrévei Jakšić-tanyán, ahol a XXIII. Ifjúsági Etno Tábor keretében családi napot szerveztek.
Volt mit ünnepelnie szombaton a dreai–kutaspusztai közösségnek: a település fennállásának 125. évfordulója különleges alkalmat teremtett arra, hogy a jelen közössége együtt idézze fel a múltat, meg...
A nyári szünetben sem maradtak tartalmas elfoglaltság nélkül az óbecsei gyerekek: a helyi Than Emlékház az idén is változatos programokkal várta a legkisebbeket, miközben a családok és a felnőttek...
Javában tart az Óbecsei Népkönyvtár nyári zenetábora, amely augusztus 20-án kezdődött és augusztus 29-én zárul egy látványos gálaműsorral.
A rendezvény ezúttal is lehetőséget kínál a 8 és 20...

