2021. június 17., csütörtök

Németországban az egyházi képviselők tiltakoznak a járványügyi intézkedések miatt

A németországi katolikus és protestáns egyházak képviselői elégedetlenségüket fejezték ki a kormány járványügyi intézkedéseivel kapcsolatban, amelyek a húsvéti szertartások megtartását szabályozzák. Ezen intézkedések szerint az ünnepi miséket csak a hívők jelenléte nélkül lehet majd megtartani.

Georg Bätzing, a német püspöki konferencia elnöke elmondta, hogy már a karácsonyi misén is bebizonyították, hogy a hívők jelenlétében is tudnak istentiszteleteket tartani, ezért nem akarnak lemondani a húsvéti szentmiséről sem – jelentette a Hina.

A német protestáns egyház eddig nem volt hajlandó kommentálni a szövetségi és a tartományi kormányok intézkedéseit, és megbeszéléseket hirdetett a politikai képviselőkkel.

Heinrich Bedford-Strohm, a német protestánsok vezetője meglepetését fejezte ki az intézkedések miatt, hiszen az egyik legfontosabb keresztény ünnepről van szó.

A szövetségi és a tartományi kormányok képviselői tegnap döntöttek arról, hogy mégsem fogják megtiltani a misék látogatását, azonban megkérték az egyházak híveit, hogy mégis inkább az interneten történő közvetítést kövessék a koronavírus elleni harc eredményességének érdekében.