2024. március 28., csütörtök

Magyarnak maradni

Március 15-én Kishegyesen emlékeztek meg a PROKON-Topolya alapszervezet tagjai az 1848/49-es forradalom és szabadságharc elesett áldozatairól. Német Klaudió, a PROKON-Topolya elnöke megemlékező beszédében egyebek között a más nemzetekkel való együttműködés fontosságát is kiemelte:
– Amellett, hogy követjük a márciusi ifjak szellemét, példaként kell tekintenünk a magyar Doroszló és a szerb Sztapár barátságára. A jövőnk kulcsa is talán ebben keresendő, megmaradni magyarnak, de mindezt úgy, hogy barátsággal tekintünk Vajdaságban a szerbekre, Erdélyben a románokra, Kárpátalján a ruszinokra vagy Szlovákiában a szlovák nemzetre, s bár a szabadságharcban egymás ellen harcoltak ezek a nemzetek, de egyik nemzetnek sem érdeke, hogy a másik nemzet ne legyen, illetve a magyar–magyar összefogáson túl csak a többi nemzettel való együttműködéssel tudunk sikeresebb jövőt kovácsolni.
Az ünnepi beszéd után az alapszervezet tagjai a hegyesi csata emlékművénél helyezték el az emlékezés virágait.