2024. április 19., péntek

Energikusabb és egységesebb kormányt

Aleksandar Vučić: A minisztereknek a tervezett beruházásokat folyamatosan kell teljesíteniük – A bűnözőkre Nišben, Vranjeban és Szabadkán is lecsapnak

Szerbia a legjobb eredményeivel büszkélkedhet Európában, mind a gazdaság terén elért eredmények, mind a beoltottak számát illetően – jelentette be csütörtökön Ana Brnabić kormányfő a kormány fennállásának 100. napja alkalmából megtartott konferenciát követően. A kormányülésen jelen volt Aleksandar Vučić államfő is, aki megjegyezte, nem szeretné megnevezni, mely miniszterekkel elégedetlen, de a jelenlegi kormányösszetételnek több energiára, lelkesedésre és harciasságra, valamint nagyobb egységre van szüksége.

Brnabić bejelentette, a kormány elmúlt száz napjáról a beszámolót szombaton tárja a közvélemény elé, de emlékeztetett arra, hogy a kormány mandátumának kezdetén figyelmeztetett, a jelenlegi összetételnek számos kihívással kell megküzdenie, olyan problémákkal is, amelyekkel az egész világ szembesül. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy az államfővel szorosan együttműködve folytassák a munkát. Bejelentette, az államfőt háromhavonta vendégül szeretnék látni a kormány ülésén, hogy az éppen aktuális témákat közösen vitassák meg.

A tárgyalást követő sajtótájékoztatón elsősorban Aleksandar Vučić államfő beszélt, ő ugyan nem elemezte a kormány munkáját, de hangsúlyozta, a kormánytagok jobban tennék ha a választások helyett inkább a kormány egységére fektetnék a hangsúlyt. Gusztustalannak nevezte azokat a módszereket, amelyekkel egyes miniszterek élnek. Másokról a legrosszabbat mondják, hogy a saját eredményüket magasztalják. Rámutatott, közös célokra, közös vágyakra és álmokra van szükség ahhoz, hogy jobban működjön a kormány.

Ana Brnabić elmondta, hogy a járvány idején is jó gazdasági mutatókkal zárták az évet, az idén 6 százalékos GDP-növekedésre számítanak, de ehhez nagyon sok munkára lesz szükség. Kiemelte, mindig lehet jobban, gyorsabban és hatékonyabban dolgozni.

Vučić is arra kérte a minisztereket, hogy nagyobb erőbevetéssel, lelkesedéssel végezzék a munkájukat. Hozzátette, fontos a költségvetésben jelentkező többletet célirányosan költeni, hiszen ezáltal növelik a közfogyasztást is. Annak ellenére, hogy januárban 12,5 milliárd dináros hiánnyal számoltak, a költségvetésben 13,5 milliárd dináros többlet halmozódott fel. Ez nem jó a polgárok számára, hiszen a tervezettek 43 százalékát nem sikerült megvalósítani. Nagyon fontos, hogy mennyi vasút, kórház épül, hány digitális tanterem nyílik, illetve az is rendkívül fontos, hogy az államadósság a tervezett szinten maradjon. Éppen ezért minden miniszternek tartania kell a céljait és törekednie kell azok megvalósítására.

„A BŰNÖZŐKNEK VÉGÜK”

A Belgrád–Pristina párbeszéd jelenlegi státuszáról is beszámolt a kormánynak az államfő. Rámutatott, Szerbia nincs könnyű helyzetben, de ezidáig sikerült a nemzeti érdekek mentén politizálni, illetve a szerb nép megmaradásáért küzdeni Koszovó és Metóhia területén. Beszámolt a Brüsszelben, Washingtonban, illetve Párizsban folytatott tárgyalásokról. Szerbia előtt számos külpolitikai kihívás áll – mondta. Ezek között az egyik prioritást éppen a bűnszervezetek felszámolása jelenti. Gratulált a belügyi szervek, az ügyészség és a biztonsági-információs ügynökség (BIA) közös akciója kapcsán. Elmondta, a legsúlyosabb bűntettek elkövetőit tartóztatták le. Kiemelte, nagy csapás ez a maffiára és a bűnszervezetekre. Rámutatott, a közbiztonság fokozása miatt Nišben, Vranjeban és Szabadkán is hamarosan hasonló akciókra lehet számítani. Mint mondta, nem hiába nevezett meg városokat, arra kívánt rámutatni, hogy a bűnözők sehol sem bújhatnak meg. Hozzáfűzte, senki sem bűnözhet következmények nélkül.

– Végük van Szerbiában az kábítószer-kereskedőknek, bűnözőknek. Legalábbis ami a szabadságukat illeti, de hogy mi lesz végül velük, majd a bíróság eldönti – mondta Vučić.

SZERZŐDÉS 11 MILLIÓ VAKCINÁRA

Szóba került a lakosság beoltása is. Vučić arra kérte a lakosságot, aki felvette az első vakcinát, hogy ne mulassza el az oltást megismételni, hiszen a tömeges oltás csak akkor lesz sikeres, ha a lakosság 80 százalékát érinti.

Elmondta, több gyártóval is szerződést kötött, illetve köt Szerbia, így 11 millió vakcinára szerződik le, aggodalmának adott ugyanakkor hangot, hogy nem tudni végül mennyit kap az ország, de mint mondta azon dolgoznak, hogy folyamatos legyen az ellátás. Hozzátette, a koronavírus okozta betegségek kezelésében használt gyógyszerek beszerzése is megtörtént, így 1000-2000 ember kezelése biztosított lesz az előttünk álló hónapokban. Kiemelte, nagyon drága gyógyszerek ezek, amihez nagyon nehéz hozzájutni a világpiacon, ezért tudtak csak ekkora mennyiséget beszerezni.