Hszi Csin-ping a pekingi Nagy Népi Csarnokban fogadta ma Putyint a Kína és Oroszország közötti Jószomszédsági és Baráti Együttműködési Szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából.
Világ
Két támadó tüzet nyitott a kaliforniai San Diegóban egy mecsettel egybeépült iszlám központnál az ott tartózkodókra; a támadásban legkevesebb három ember meghalt – közölték helyi hatóságok hétfőn.
Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek kérésére elhalasztja a – szavai szerint – keddre tervezett újabb katonai támadást Irán ellen.
Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki vasárnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában megjelent ebolajárvány miatt. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte, hogy nem pandémiás vészhelyzetet hirdetnek, mert annak a feltételei pillanatnyilag nem teljesülnek, az intézkedés célja az, hogy a szomszédos országokban magasabb riadókészültséget vezessenek be, és hogy támogatásra mozgósítsák a nemzetközi közösséget.
A szerb elnök május 17-én és 18-án Azerbajdzsán Köztársaságban tartózkodik, ahol részt vesz az ENSZ által szervezett 13. Városi Világfórumon.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő" lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Tru...

