Magyarkanizsa egyik kis települése, mely mindössze 180 lelket számlál, színvonalas és több helyszínen is zajló falunapot tartott szombaton a helyi közösség szervezésében.
Már reggel a tónál gyülek...
Vajdaság
A csókai Szentháromság-templomban mutatták be szombat este a Flaman–Hézső citeraduó első lemezét. A Csárda, csárda, tetejetlen csárda a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség gondozásában jelent meg...
Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Nemzetközi Népi Kézművestábort Bajsán. Az idén hatvanheten vettek részt a táborban, ebből tizenhét gyermek a többi felnőtt. Bár az időjárás nem kedvezett...
A limáni csatornázási munkálatok keretében az utóbbi hetekben az egyetemvárosban végzik a munka javát. A Stražilovo utca irányából a kampuszba vezető fő gyalogosútvonal továbbra is teljes széltében...
Szombaton és vasárnap a legeredményesebb Magyarkanizsa községbeli általános iskolások kipróbálhatták, hogy milyen a Tisza habjait szelni. A már hagyományos vízi robogó tanfolyamra a helyi önkormány...
A Kertek helyi közösségben július 10-én elindított Nyári Sakksuliban a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tizenkét diákja ismerkedhet meg a sakkjáték rejtelmeivel, illetve mélyítheti el meglévő t...