Magyarkanizsa egyik kis települése, mely mindössze 180 lelket számlál, színvonalas és több helyszínen is zajló falunapot tartott szombaton a helyi közösség szervezésében.
Már reggel a tónál gyülekeztek az úszók, akik tizedik éve járnak el az úszóversenyre, melynek nagy hagyománya van. Ezúttal az időjárás is kegyes volt, nem rekkenő hőségben, hanem ideális körülmények között úszták le távjaikat.
Dragan Aćić, a Magyarkanizsai Úszóklub elnöke elmondta, hogy az idei maratonra több mint hetven versenyző érkezett, akik közül huszonöten épp hogy csak szárnybontogató úszók, ami örömre ad okot, hisz mutatja, hogy utánpótlásból nem lesz hiány.

Az úszók a tóban való versenyzés után a falu központjában kapták kézhez érmeiket és serlegeiket
– A víz is ideális volt ezekhez a távokhoz, amit nagyon élveztek a réssztvevők. Az idén is 100 és 200 métert úsztak a legkisebb, majd a nagyobbak már a kettő és öt kilométeres távon is megmutatták tudásukat, erejüket és felkészültségüket. Idén még nyolcvan éven felüli résztvevőnk is van, aki visszajáró úszó, és mindig teljesíti is a távot, ami nagyon nagy szó. Szerbia egész területéről jöttek a versenyzők, akik közül a legjobbakat serleggel tüntetjük ki – mondta az elnök, és a rengeteg serlegből majdnem mindenkinek jutott. Az biztos, hogy senki nem tért haza élmény nélkül a velebiti úszóversenyről.
Közben a Kravić fivérek gyönyörű tájházának udvarán egynapos festőtábor is zajlott. Miloš Kravić elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy vendégül láthatják a festőket, és készségesen nyitották meg előttük a tájház kapuit. Kenyeres Ivanka, a Vajdasági Képzőművészeti Kör elnöke pedig arról számolt be, hogy a festők nagyon jól érzik magukat a minden szempontból festői környezetben, az itt készült alkotások pedig a helyi művelődési otthon falait díszitik majd.
A délután folyamán pedig ünnepi műsorra került sor a helyi közösség mellett felállított színpadon, ahol zenés-táncos összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Milutin Graovac, a velebiti helyi közösség tanácselnöke
Milutin Graovac, a velebiti helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy nagy ünnep ez a falu számára. A helyiek Nikola Tesla születésnapját választották falunapként, ugyanis nagy részük Likából származik, ugyanúgy, ahogy Tesla is.
– Nagyon boldogok vagyunk, hogy az egész közösség együtt ünnepel. Ilyenkor a falu lakossága megsokszorozódik, mert nem csak a helyiek, hanem az egykor itt élők, vagy innen származók és a rokonok is hazalátogatnak, de az se ritka, hogy a környező településekről is érkeznek vendégek – mondta a tnácselnök, aki azért is köszönetet mondott, hogy a művelődési otthon is végre új pompában tündököl a támogatásoknak köszönhetően, de azt is megjegyezte, hogy a falunak még optikai kábelre lenne szüksége, továbbá kútra, illetve a templom megépítésére is sokan várnak. – Mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy velebitiek vagyunk, még ha el is sodor innen valakit az élet, a szívében mindig velebiti marad – mondta Milutin Graovac.
A falunapi ünnepség pedig még a kultúrműsor után is folytatódott az utcabállal, ahol régi ismerősök és a helyiek egy emberként ünnepeltek.

Nyitókép: A festők Velebiten hagyják alkotásaikat