2024. március 29., péntek

Kapjon új lendületet a bővítési folyamat

Az Európai Parlament (EP) Külügyi Bizottságának csütörtöki ülésén bemutatták az EP Szerbiára vonatkozó országjelentés tervezetét. Deli Andor fideszes EP-képviselő a tervezet kapcsán elmondta, hogy az új kormány megalakításával Szerbia készen áll arra, hogy keményen dolgozzon és gyorsabban haladjon az integrációs folyamatban, azonban nagyon sajnálatos, hogy a Tanácsban egyes tagállamok fékezik a folyamatokat – áll a Brüsszelből szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményen.

Deli Andor magyar néppárti képviselő a tervezet kapcsán elmondta, hogy a jelentéstevő által összeállított szöveg összességében megfelelő kiindulópontot jelent a parlamenti munkához, ugyanakkor szükségesnek tartja a módosító indítványok benyújtását annak érdekében, hogy figyelembe vegyék mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az új szerb kormányzat és parlament hoztak az elmúlt időszakban az uniós harmonizáció érdekében.

– Úgy gondolom, hogy Szerbia uniós csatlakozása nemcsak Szerbia érdeke, hanem az egész Európai Uniónak a hasznára válna. Szomorúan tapasztalom, hogy sajnos ezt még nem mindenki gondolja így – jegyezte meg Deli.

A vajdasági származású képviselő kiemelte, az új kormány megalakításával Szerbia készen áll arra, hogy keményen dolgozzon és gyorsabban haladjon az integrációs folyamatban, azonban nagyon sajnálatos, hogy a Tanácsban egyes tagállamok fékezik a folyamatokat, és úgy tűnik, az Európai Bizottság által kidolgozott új bővítési módszertan gyakorlati átültetése kapcsán sem tették meg a szükséges előkészületeket. Ezért attól tart, hogy ismét lassulás lesz tapasztalható majd annak ellenére, hogy az új módszertan, a tárgyalási fejezetek nagyobb csoportokba történő összekapcsolása pontosan a csatlakozási folyamat gyorsítását tenné lehetővé – hangsúlyozta Deli.