2024. március 28., csütörtök

Az összefogásból fakad az erő

Pásztor István: A vajdasági magyar közösség nem hajlandó lemondani a szülőföldön való boldogulás lehetőségéről

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének sajtótájékoztatójával kezdődött 2020 az erős magyar közösségek éve vajdasági zárórendezvénye, amelyen egyebek mellett az anyaországi támogatások folytonosságának a fontosságát hangsúlyozták, de körbejárták a Kárpát-medencei magyar közösségek politikai érdekérvényesítésének a kérdését, illetve helyzetét, elsősorban az idén megtartott választások tükrében.

A magyar intézményrendszerhez nemcsak az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás, vagy akár a gazdaság tartozik, hanem a politikai intézményrendszer és a politikai érdekvédelem is, emelte ki Potápi Árpád János, mondván, hogy az erős politikai érdekképviselet nem létezhet magyar politikai pártok nélkül. Mint azt hozzátette, 2010-et, azaz a nemzetpolitikában bekövetkezett markáns fordulatot követően számos külhoni magyar közösség felismerte, hogy kizárólag az összefogásban van az az erő és az a lehetőség, amelyik a magyar közösségeknek és nemzetrészeknek erős képviseletet biztosít mind országos és tartományi, mind helyi szinten. Ahol ez az összefogás elmarad, ott a magyarok nem tudják azokat az eredményeket felmutatni, amelyeket egyébként, számarányukból adódóan, tudnának, hangzott el a folytatásban. Vajdaság az a nemzetrész, amelyik a többi Kárpát-medencei nemzetrésznek számos tekintetben például szolgálhat, húzta alá Potápi Árpád János. Mint hozzátette, a Vajdasági Magyar Szövetség választási ciklusonként történelmi sikert mutat fel és ezt csak fokozta 2020-ben. Potápi Árpád János szavai szerint a VMSZ folyamatosan a közösség egységének a megőrzésére törekedett, hiszen felismerte, hogy ez a kulcsa az erős intézményrendszer megőrzésének. Potápi Árpád János megerősítette, hogy a néhány héttel ezelőtti döntés értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz. A következő év a közösségek további erősítésével, valamint az újabb célok megfogalmazásával és megvalósításával telik majd, hangzott el a továbbiakban.

Pásztor István szavai szerint a magyar közösségek az idei évet, a trianoni békediktátum százéves évfordulójának az évét, nagy várakozással kezdték, hiszen ott volt az aggodalom, hogy miként reagál majd a többségi társadalom a megemlékezési szándékra. Akkor, amikor ezek a gondolatok megfogalmazódtak, még csak fel sem merült a járvány lehetősége, tette hozzá Pásztor István, mondván, hogy minden, az idei évet jellemző nehézség ellenére sikerült teljesíteni a tavaly novemberben megfogalmazott terveket. Sikerült bebizonyítani, hogy a vajdasági magyar közösség erős és életképes, nyomatékosította a pártelnök. Mint hozzátette, ennek az erőnek a tavasszal jellemző összefogás, azaz az idősek megsegítésének a céljával több száz aktivistát megmozgató akciósorozat is példája, hiszen a szolidaritásról tesz tanúbizonyságot. Pásztor István szavai szerint a vajdasági magyar közösség erejét az idei általános választások is bizonyították, sőt, megváltoztatták az elmúlt tíz évben jellemző tendenciákat, méghozzá drasztikusan és megkérdőjelezhetetlenül. Ez részben a VMSZ-nek és politikusainak köszönhető, ám leginkább mégis a vajdasági magyar embereknek, akik azt üzenték, hogy nem hajlandók lemondani a szülőföldön magyarként való boldogulás lehetőségéről, nyomatékosította Pásztor István.