2021. január 24., vasárnap

Papp Dánielre emlékeztek Bácskossuthfalván

Irodalmi rendezvény a járvány árnyékában

Papp Dániel (1868–1900) bácskossuthfalvi születésű íróra, publicistára emlékeztek több helyszínen a hétvégén a járvány miatt meghozott gyülekezési korlátozásokat figyelembe véve. A Moravicai Értelmiségi Fórum szervezésében az idei irodalmi találkozó ezúttal zárt körű, tudományos tanácskozással kezdődött az Echo Gyermek-, és Ifjúsági Központban, dr. Ispánovics Csapó Julianna: Az utazás alkalmai Papp Dániel szövegeiben című értekezését ismertette.

– Nem titkolt szándékunk, hogy egyszer a találkozókon feldolgozott témákból egy terjedelmesebb tanulmány láthasson napvilágot Papp Dániel életével, munkásságával kapcsolatban. Egyebek mellett a gyerekekhez, a növényekhez és az állatokhoz köthető témák kutatása után azért is választottam az idén az utazást, mert ez az év arról szólt, hogy korlátozva voltunk ebben a tekintetben. Szót ejtettem egyebek mellett arról, hogy mivel utaztak a novellahősök, így például szekerekkel, vonaton, hajón, vagyis gabonaszállító hajókon, ez egyben a kor gazdaságtörténetére is utal. Azzal is foglalkoztam, hogy milyen helyszíneket kerestek fel, szinte az egész világot bejárták ezek a novellahősök, az Északi-foktól kezdve Pacséron is megfordultak az író novellahősei. Ez a gyorsabb és egyszerűbb utazást lehetővé tevő vasúti hálózat kiépülésének az időszaka – mondta az előadó.
Dr. Pfeiffer Attila: A bácskai svábság betelepítése a XVIII. században című tanulmányát adta elő.
– Bácskába három telepítési hullámban Mária Terézia, majd II. József uralkodásának az idején 40-40 ezer sváb, illetve német ajkú egyén érkezett összesen a mai Németország területéről, hogy a következő 250 évben jelentősen hozzájáruljanak a török által kiüresített vidék gazdasági és kulturális fellendüléséhez. Az elűzetésük miatt keletkezett hiány ma is érezhető, pótolhatatlan veszteség minden itt élő számára. Sajnos azon patinás épületek jelentős többsége, amelyek meghatározóak voltak a közösségek életében, mára jelentősen megroggyantak, ez elsősorban a református felekezetek hátrahagyott épületeire értendő Zombor környékén. Érdek híján jelenleg még csak remény sincs ezeknek a megmentésére. A kitelepítettek utódai már inkább Németországot tekintik hazájuknak és nem kötődnek az őseik által hátrahagyott vidékhez – hallhattuk dr. Pfeiffer Attilától.

A találkozó résztvevői megkoszorúzzák a Papp Dániel emléktáblát a MÉF székházán
A találkozó résztvevői megkoszorúzzák a Papp Dániel emléktáblát a MÉF székházán

Szabó Judit: Reneszánsz palota a mocsár közepén címmel a bácsi várról szólt hallgatóságához.
– Azért is találtam ki ezt a hangzatos címet, mert korábban kacérkodva az újságírással a Magyar Szó akkori újságíró-szerkesztője, Vukovics Géza, Cagi bácsi hívta fel a figyelmünket arra, hogy az érdeklődés felcsigázása miatt figyelemfelkeltő címet kell adni a szövegnek. Bács egyébként valaha jelentős kulturális központnak számított, például Mátyás egyik kedvelt tartózkodási helye is volt, illetve 1462-ben országgyűlési színhelyként is bekerült a történelemkönyvekbe. Más magyar uralkodók is jártak a bácsi várban, utoljára talán II. Ulászló. Több egyházi személy székhelyeként is ismert, mint például Váradi Péter kalocsai érsekéé. A Rákóczi-szabadságharc idején felgyújtották, lerombolták, aztán a bécsi udvarnak nem volt érdeke felújíttatni. Manapság több rendezvény színhelye is, illetve remény csillant fel a felújítására is az EU-s pénzeknek köszönhetően. Jelentősége a bácsi ferences kolostorral együtt értékes. Két évvel ezelőtt a jelentős Európa Nostra-díjjal tüntették ki, és ez is reményt ad arra, hogy talán valaki meglátja benne a fantáziát, és remélhetőleg lépéseket tesz a konzerválása, felújítása irányába – fejtette ki Szabó Judit.

A Moravicai Értelmiségi Fórum épületén megkoszorúzták a székházon két évvel ezelőtt felhelyezett emléktáblát. A helyszínen dr. Crnkovity Gábor, a MÉF elnöke olvasott fel részletet Papp Dániel egyik, a vidékünket ábrázoló írásából. Ezt követően a Művelődési Házban Ispánovics József fotóművész Vajdaság színeit, helyszíneit ábrázoló, a bácskossuthfalvi születésű író munkásságához is köthető, a magyarság nyomait megörökítő szemléletes képeiből nyílt tárlat Múltunk nyomában Rátótról szeretettel címmel. A fotókat kiállítják majd a helyi általános iskolában, illetve a helyi közösség folyosóján is.

                                                                                                                    !!!!!!!

Csaknem kétszázötven jelentkező
A Papp Dániel irodalmi és képzőművészeti pályázat eredményei


Az idei Papp Dániel emlékesthez köthető irodalmi pályázathoz Vajdaság egész területéről érkeztek munkák, amelyeket Répási Erika, Horváth Hilda és Bíró Tímea összetételű bírálóbizottság értékelt.

Dr. Crnkovity Gábor, a főszervező Moravicai Értelmiségi Fórum elnöke köszönetet mondott valamennyi résztvevőnek és közreműködőnek. Az eredményeket és a hozzá köthető statisztikákat Crnkovity Éva ismertette. Elmondta, hogy 17 vajdasági település 19 általános iskolájából, három gimnáziumból és egy szakközépiskolából kaptak írást, összesen 114-et. Ebből 54 fogalmazást küldtek be az 5–6. osztályosok, 50 munkát a 7–8. osztályosok, és 10 érkezett a középiskolások kategóriájában. Az 5–6. osztályosok között Bakos Dorina, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákja írása lett a legjobb, a második helyen a padéi Szervó Mihály Általános Iskola tanulója Bezdán Csenge végzett, a harmadik helyezett és a különdíjas pedig a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola két diákja, Denkovics Máté és Recskó Dóra. A 7–8. osztályosok között az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, Gál Noémi nyert, második lett a magyarkanizsai J. J. Zmaj Általános Iskola diákja, Kocsis Lehel, a harmadik Bovánovics Emília, a pénterrévei Samu Mihály Általános Iskola diákja, a különdíjat a magyarkanizsai J. J. Zmaj Á. I. diákjának, Harmat Csongornak ítélte oda a zsűri. A középiskolások kategóriájában a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja, Kadvány Kitti nyert, második lett Csíkos Enikő, a harmadik pedig a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulója, Pálfi Jázmin, illetve különdíjasa, Német Kristóf.

A képzőművészeti pályázatra 11 általános iskolából küldtek be alkotásokat, összesen 121 rajzot. A képzőművészeti munkákat Győrfi Anna, Forró Natália és Forró Krisztián értékelte, illetve méltatta. A 3. osztályosok között az Id. Kovács Gyula Általános Iskola diákját, Fodor Ninát díjazták, különdíjas lett Gáspár Kamilla. A 4. osztályosok között a Majsai úti Általános Iskola diákja, Drobina Eliána és a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulója, Bozsóki Vivien nyerte a versenyt. Második lett a helyi általános iskola tanulója, Jónás Dorka. A harmadik helyen a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola diákja, Pakai Petra és Kovács Dzsesszika végzett. Különdíjjal a gunarasi Dózsa György Általános Iskola tanulóit, Nyírádi Lilit és Kiss Larát díjazták.
Az eredményhirdetés kapcsán bővebben a MÉF www.erdforum.com oldalán kaphatnak információt az érintettek. A díjazottaknak járó nyeremények mellett valamennyi résztvevő a támogatóknak köszönhetően alkalmi noteszt és tollat kapott ajándékba, amit postai úton kézbesítenek a szervezők. A rendezvény főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Rt.-n keresztül Magyarország Kormányának Emberi Erőforrás Minisztériuma, a tartományi oktatási titkárság, Topolya község önkormányzata, illetve Bácskossuthfalva helyi közössége.