2021. január 22., péntek

Akkor ment el, amikor a legtöbbet nyújthatta volna

Most lenne 95 éves Szilágyi László színművész

Jókai Mór írta: „Mert a színész két sírban nyugszik, egyik a föld, másik a feledékenység. Neki nemcsak omlatag teste válik porrá, hanem mindaz, amit lelke alkotott, szellemének csodaművei, lángesze, híre; – por és hamu a halál után, amit a szél elfúj.”

Sajnos igaza van. A színészt, akit a sors leszólít, nemcsak a színház, hanem az élet nagy színpadáról, egyszerűen, egyik napról a másikra elfelejtik. Mintha sohasem élt volna itt a földön, közöttünk. Nem beszélnek róla, nem emlegetik. Igaz, vannak lapok, amelyek rendszeresen foglalkoznak a művészekkel, csak nem a mi kis világunk művészeivel, hanem a nyugat fénylő „csillagaival”, művészeivel, mivel a szellemi „nagyságot”, azok jelentik számukra.

 

Szilágyi László
Szilágyi László

Azonban el kell itt mondani, hogy a vajdasági színházi élet legendás alakjait nem mindenki igyekszik itt, nálunk, a feledés süllyesztőjébe söpörni. Nem. Őszinte elismeréssel kell szólnom a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségről, amely számon tartja színpadaink igaz elkötelezettjeit. Egy példát említek. A vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának legrangosabb díjai, elismerései, színházi életünk egykori nagyjainak a nevét viseli (Garay Béla, Pataki László, Szilágyi László, Ferenczi Ibolya, Magyar Piri, Nagy István).

Szükségesnek tartottam mindezt elmondani most, amikor a vajdasági magyar nyelvű színjátszás egyik meghatározó, nagy színészegyéniségéről, Szilágyi Lászlóról igyekszem, illő tisztelettel szólni.

Szilágyi László 1925. június 26-án, Szabadkán született. A művész most lenne 95 éves. Sajnos, negyven évvel ezelőtt, 1980-ban, tragikus körülmények között, elhunyt, itt hagyott bennünket. Akkor ment el, amikor úgy érezte, úgy éreztük, hogy a legtöbbet adhatja majd.

A Szabadkai Népszínház épületének százéves fennállása alkalmából a magyar társulat 1954. december 30-án bemutatta Shakespeare Szentivánéji álom című művét Varga István rendezésében. A színházi krónikás az ünnepi előadást méltatva külön kiemelte az Oberont, a tündérkirályt alakító Szilágyi László játékát: „A legszebben ő mondta a Shakespeare-i szöveget, s játékát mindig ezzel összhangban tudta hozni. Színek halmaza volt a játéka, maszkja, kosztümje is, és eredeti. Kerüli a szokványos színpadiasságot és a közhelyszerű megoldásokat…”

Mindenképpen külön fejezetet érdemel, Szilágyi Lászlónak a színészi feladatokhoz való példás viszonyulása. A mélységes hivatástudat eleve meghatározta munkáját. Részletező alapossággal, mindenre kiterjedő figyelemmel készült egy-egy szerepére. Az Oberon ragyogó megformálása ilyen értelemben is hangsúlyt kapott, ugyanis a kezdő színészkollégák végigkísérhettek egy alkotó folyamatot és ott, a Mester mellett, nagyon sok kérdésre választ is kaptak. Nemcsak a szövegértelmezés, hanem például a maszkírozás mesterségébe is elkalauzolta őket.

Természetesen, az Oberon ragyogó megformálása mellett mindenképpen meg kell még néhány szerepét említeni: Volpone Moscáját, A tanítónő ifj. Nagy Istvánját, a Mandragóra Calimacóját, a Véres menyegző Leonardóját, a Dühöngő ifjúság Jimmy Porterjét, a Léda Aureljét – és sorolhatnám tovább szerepeit, amelyek méltó helyet kapnak majd színháztörténetünkben (ha lesz majd, aki megírja).

Szilágyi László 1948-tól egészen 1964-ig a Szabadkai Népszínház tagja volt. Azonban a hatvanas évek derekán már az Újvidéki Rádióban találtuk. Otthagyta a szabadkai Népszínházat és nem kis meglepetésre színészi pályáját is befejezettnek tekintette. A rendezői szakmát választotta és mint rendező sem okozott csalódást.

A rádiós munka sokrétűségével nagyon gyorsan megbarátkozott. A felnőtt és ifjúsági hangjátékok mellett a vidám műsorokat, az irodalmi műsorokat, a rádióiskolát rendezte a tőle megszokott alapossággal.

Szilágyi László a színpadról sem mondott le. Az M-stúdióban sikerrel színpadra állította Ionesco a kopasz énekesnő és Beckett Az utolsó tekercs művét (1970), majd Varga Zoltán Útitársak és Gobby Fehér Gyula Statisztikusok című darabját.

Az Újvidéki Televízió magyar nyelvű műsorának bővítése új lehetőségeket kínált a művészember számára. Szilágyi László otthagyta a rádiót és a televízióhoz szerződött. Az elektromos média nem fukarkodott a feladatokban és Szilágyi László egymás után „gyártotta” az igényesebbnél igényesebb műsorokat. A televízió első bábműsorát, a Füli és Csalit is ő rendezte, természetesen a gyermekműsorok, a szilveszteri vidám műsorok és az irodalmi adások mellett.

Szilágyi Lászlót a vajdasági magyar színjátszás rendhagyó egyéniségeként tartjuk számon és tisztelettel őrizzük emlékét.