A Szerbiai Hidrometeorológiai Intézet tegnap délelőtt figyelmeztetést adott ki, viharriadót fújt Vajdaság területére, különösen Újvidékre vonatkozóan. A figyelmeztetést követően Újvidék városi válságstábja azonnali rendkívüli ülést tartott, amelyen a város valamennyi köz- és közműszolgáltatójának, a Belügyminisztériumnak, a tűzoltó- és mentőegységeknek, valamint más illetékes szerveknek a képviselői is részt vettek.
A testület konkrét intézkedéseket hozott a lakosság biztonságának megőrzése és az anyagi károk megelőzése érdekében.
A városi szolgálatok teljes készültségben várták a vihart, miközben a lakosságot arra kérték, hogy tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket. Többek között, hogy kerüljék el a szabadban tartózkodást a vihar idején, rögzítsék az erkélyeken, teraszokon és udvarokban található, mozdítható tárgyakat, ne parkoljanak fák, oszlopok vagy reklámtáblák alá, figyelemmel kísérjék a hivatalos közleményeket, valamint a médiában és SMS-ben érkező riasztásokat.
Vészhelyzet esetén a polgárok a 193-as (tűzoltóság) és a 192-es (rendőrség) segélyhívó számot tárcsázhatják. A szolgálatok munkájával kapcsolatos észrevételeket a 4872-402-es, a 4872 403-as és a 4872 404-es telefonszámokon jelezhetik.
A városvezetés a nap folyamán folyamatosan figyelemmel kísérte az időjárási viszonyokat, és készen állt további lépések megtételére. A hatóságok ismételten hangsúlyozzák: a lakosság felelősségteljes hozzáállása kulcsfontosságú a biztonságos helyzetkezelésben.

Nyitókép: Hétfőn a szél több fát kicsavart és derékba tört Újvidéken (Fotó: Szeli Balázs felvétele)