A szentmise után gyertyás körmenet következett.
Vajdaság
Bittermann József Könyvnyomdája száznegyven évvel ezelőtt, 1886-ban jelentette meg Iványi István Szabadka szabad királyi város története című monográfiájának első részét. A könyv második része évek...
Vasárnap, augusztus 16-án ismét megrendezik a Sporttal a szebb holnapért elnevezésű jótékonysági rendezvényt a nagybecskereki városi strandon. Az önkormányzat és a Vöröskereszt nagybecskereki szervezete közös kezdeményezésének célja, hogy a nyári kikapcsolódást a segítségnyújtással kapcsolja össze, és egyetlen strandolással is lehetőséget teremtsen a rászorulók támogatására.
A Palicsi-tó partján lévő Emlékkút felújítása tartományi támogatással áprilisban kezdődött el. A munkálatok kivitelezője a Restauro Művészeti Műhely volt, aminek szakemberei több hónapon keresztül...
A Kikinda közvállalat korábbi két sikeres rendezvényén felbuzdulva az idén harmadik alkalommal tartja meg a keverékkutyák kiállítását szeptember 5-én, szombaton, 10 órától a kutyamenhely melletti p...
A civil szervezetek jelentik közösségeink egyik legfontosabb megtartó erejét. Rendezvényeket szerveznek, hagyományokat őriznek, gyermekekkel, fiatalokkal és idősekkel foglalkoznak, kulturális, okta...

